Október végén jelent meg a My Chemical Romance harmadik nagylemeze, aminek kapcsán Gerard Way frontemberrel beszélgettünk.

Mit takar pontosan a The Black Parade cím?

Gerard: A Black Parade az új lemezünk címe, de egyben a saját alteregónk neve is a lemezen. Nagyon nehéz volt összehozni ezt az albumot, és időnként eljutottunk arra a mélypontra, hogy tudtuk, teljesen új csapattá kell válnunk. Ezt sokszor mondják együttesek, amikor új lemezt készítenek, de a mi esetünkben ténylegesen új bandává kellett születnünk. Persze, még mindig My Chemical Romance vagyunk, de ezen a lemezen a Black Parade az alteregónk. A címre visszatérve, szeretném azt gondolni, hogy amikor életed végére érsz, és a halál kopogtat az ajtódon, akkor bármit kívánhatsz, amit akarsz, és felelevenedik a legerősebb emléked a gyerekkorodból vagy a felnőttkorodból. A lemezen szereplő karakternek a legerősebb emléke, hogy gyerekként az apja elviszi a parádéra, és amikor a halál eljön érte, akkor ez a fekete parádé lépében jelenik meg.

Eredetileg The Rise and Fall of My Chemical Romance volt a lemez címe, miért változtattátok meg?

Gerard: Ez csak munkacím volt, ami tulajdonképpen előrevetítette, hogy milyen lesz az új lemez. Nyilvánvaló utalás David Bowie The Rise and Fall of Ziggy Stardust And the Spiders from Mras-ára, mert már akkor tudtuk, hogy a lemez konceptlemez lesz, amin egy alteregót használunk majd.

Külsőségekben is idomultatok az alteregóhoz?

Gerard: Már annyira rosszul voltam a fekete „Snoopy-frizurától”, hogy majdnem leborotváltam az egészet. De amikor elkezdtük kialakítani az alteregónkat, az alapvető imázst is ki akartuk találni, amihez később jöttek a ruhák és jelmezek. Ami engem illet, én rövid, őszes hajat akartam, hogy úgy nézzek ki, mint egy beteg, aki már keresztülment egy csomó szenvedésen, talán még kemoterápián is. Amikor egy bandában játszol,  különösen egy olyanban, mint a miénk, amelynek koncepciója van, az kicsit olyan, mintha színészkednél. Határozottan különböző karaktereket alakítasz.

Mennyiben változott a hangzás?

Gerard: Rengeteget kísérletezgettünk, és egy sor új hangszer hallható a lemezen, például a zongora, ami teljesen új utakat nyitott meg számunkra a dalszerzés terén. A lemeznek insrtumentális, szimfonikus, nagzenekari hangzása van – egyszóval epikus.

Melyik a kedvenc számod a lemezről?

Gerard: Az első kislemezdal, a Welcome to the Black Parade. Azért, mert ez a szám tökéletesen összefoglalja a lemezt. De kedvelem a Cancer című számot is. Ez az egyik leginkább lecsupaszított dal zongorakísérettel, amit korábban sosem volt lehetőségünk kipróbálni. Nagyon szomorú története van, és nagyon intenzív.

A lemezen Liza Minelli is hallható. Ő hogy jött a képbe?

Gerard: A legnagyobb inspirációt nekem és Mikeynak egyértelműen a nagymamánk jelentette, és a tény, hogy Liza Minelli hallható az új lemezen (a Mama című szűmban), az nagyban neki köszönhető. Ő volt a kedvenc előadója, és amikor gyerekek voltunk, meg kellett néznünk a Kabarét és egy sor fantasztikus musicalt. Azt hiszem, ezt a hangulatot próbáltuk becsempészni a lemezbe. Szerintem a többieknek is tetszett ez a fajta kabarés, színpadias hangzás.

Azt hallottam, hogy annyira megsérültetek az egyik videoklipetek forgatásán, hogy még néhány koncertet is le kellett mondanotok.

Gerard: Valójában az történt, hogy két videót forgattunk le két nap alatt. Samuel Bayerrel dolgoztunk (ő rendezte a Nirvana Smells Like Teen Spiritjét és a Green Day American Idiotjának klipjét is), aki a leghatékonyabb, akivel valaha is dolgoztunk. Leforgattuk a Black Parade videóját, amibe mindent beleadtunk, és a végére teljesen kimerültünk. A második videóban, aminek akkor még nem volt címe, még jobban akartunk teljesíteni, de az egészre mindössze három óránk maradt. Maximális erőbedobással dolgoztunk, mintha megőrültünk volna, olyan volt, mint A legyek ura. Ennek végül az lett az eredménye, hogy időközben többször megsérültünk. Nekem történt valami a lábammal, és azt hittük, eltört. Amikor később elmentem a kórházba, az orvosok azt mondták, ez rosszabb, mint egy törés, mert nem lehet begipszelni. De a sérülések ellenére is folytattuk, addigra már tele voltunk sebekkel vágásokkal,  Bob az utolsó felvételnél megégette a lábát, és másod-harmad fokú égést szenvedett. Végül kórházban kötöttünk ki, és az orvosok nem engedték, hogy megtartsuk a következő show-t, ami San Diegoban lett volna. De még így is megpróbáltunk eljutni L.A.-ből San Diegóba, ahol egész éjszaka próbáltunk, hogy képesek legyünk megtartani a koncertet, de végül nem voltunk elég erősek hozzá.

Mi az, amit el szeretnétek érni?

Gerard: Ezt csak valódi célért lehet csinálni, ami sohasem pénz vagy hírnév, hanem valami benned, hogy valamit mondani akasrz, hatással akarsz lenni az emberekre. Meg akarsz változtatni valamit, vagy azt akarod, hogy a világ jobb hely legyen. És ha ez már megvan, akkor a többi már csak a kemény munkán múlik.

www.gportal.hu/mychemdream