Lement a Nap, eltűnt a fény
Ilyenkor a vámpír életre kél.
Így teszek én is, újult erővel,
De egyúttal kínzó éhséggel.

Új prédára vágyom, friss, meleg vérre
A gyilkolás örömének gyönyörűségére,
Érezni akarom a vadászat élményét,
Így az utcán éhesen néztem szét.

Mintha mindenki tudná, mi a célom,
Mintha tudnák, nem ember vagyok, hanem egy démon,
Senki nem járt felém, kihalt volt a táj
Engem is megérintett a hatalmas magány.

Türelmesen vártam, de egyre éhesebben,
Inni akartam, még ebben az éjben.
És, végre felbukkant egy ember,
Éreztem, hogy szívem ismét hevesen ver.

A férfin nem látszott, hogy észrevett volna,
Ment, amerre indult, amerre hívta dolga.
Hallottam lépéseinek egyenletes zaját,
Láttam szélben lobogó hosszú, barna haját.

Csendesen követtem, míg meg nem állt,
Mintha megsejtette volna a Halált,
Melyet én hoztam magammal, most, neki
Hogy kiszívjam a vérét, sajátommá tenni.

Megfordult, először nem ismert meg engem
Megszólalt: „Jó estét! Mi járatban erre?”
Gonoszan elmosolyodtam, s közelebb léptem,
Ekkor látta meg arcom, fehérségem,

Láttam a felismerést arcán, a félelmet,
Ahogy sápadtan, ijedten rám meredt.
Megragadtam, de kitépte magát kezemből,
S menekülni kezdett el tőlem, a sötétből.

Láttam, ahogy fut, kétségbeesetten
De megbotlott, elesett, s ott álltam felette,
Megragadtam, s felhúztam magamhoz,
Fejemet odaszorítottam meleg nyakához.

Fogaimat belemélyesztettem puha husába,
Ő belefáradt az értelmetlen tusába,
Megadta magát, végleg legyengült,
Karjaimban teljesen ernyedten feküdt.

Szívtam, szívtam, míg szíve dobogott,
Szemeimben gonosz fény lobogott.
Ledobtam, s sebesen visszaindultam,
S koporsómban elégedett álomba borultam.