A nap lassan meghalt a látóhatár szélén, hogy átadja a helyét a titokzatos, álommal teli éjszakának. A csillagok ragyogón csipkézték az ég sötét bársonyát. Egy hatalmas, de eldugott kúria egy sötét szobájában a fiú vágyakozva tekintett az égre. A telihold sápadt fénye különös, remegõ erõvel töltötte meg lényét, ugyanazzal az erõvel, amely a farkasokat arra készteti, hogy újra eldalolják õseik fájdalommal teli, panaszos énekét, amely az élet hajnalán született, és a vágy, az elmúlás és a tehetetlenség sötét titkait õrzi, csak mintegy sejtve, kimondatlanul és mégis megfoghatóan. A fiú is megbabonázva bámult a kerek fényességbe, mely úgy hívta, mint a kisbabát a szabad élet, távol a biztonságot adó méhtõl, veszéllyel és boldogsággal telve. Megbontotta titkolt, hófehér szárnyait – korcs, torz, nyomorék; hallotta még a szülei iszonyodó suttogását – de nem volt választás, a hatalmas tollas kinövések annyira részei voltak, hogy nem volt szabadulás, s miattuk örök magányba és szégyenkezésbe számûzték. De most kitárta gyönyörû szárnyait, és a levegõbe emelkedett, kissé esetlenül az emberi test formátlan súlya miatt. Egyre magasabbra és magasabbra repült, körözött az alvó város fölött, ezernyi szintetikus csillogás kavargott, villogott alatta. Õ csak vígan játszott a szellõvel, szállt, fel, magasra, a felhõk fölé, ahol már nincs más, csak a millió csillag, messzi világok csábító fénye, annyi titok, annyi rejtély, annyi álom… a fiú szívében a szabadság melankolikus lenyomata izzott, elvágyva valahova, ahol mint a szemérmes virág kibonthatja szirmait, a tökéletességet hozva magával. De a csillagok elhalványodtak, a sötétség méla szürkeséggé fakult, a hatalmas hódító nap elnyomta a távoli világok jeleit, amik még figyelemért esdekeltek, még álmot kíséreltek szõni az emberek lelkébe, de végül eltûntek. A fiú hazafelé vette az irányt, mielõtt a nap kiégethette volna szárnyait, és otthon megbújt a nyugalmas sötétségben, hogy kivárja, míg a nap újra annyira legyengül, hogy menekülni kényszerül égi trónjáról. Talán a következõ éjen a fiú elég magasra száll, és sikerül megérintenie egy csillagot, talán sikerül megszabadulni a Föld követelõ vonzásától, amely rá nem hat annyira, de ezzel csak még több keservet ad neki, hisz még többet érezhet abból, amit sosem érhet el. Talán legközelebb… talán elérheti az álmait…

Annie Flower