Érző

Van egy ember, aki érzi a növényeket és az állatokat. Elszalad mellette egy pórázon vezetett tacskó, orrát a földnek szegezve és az ember hallja: szag! szag! szag! szag!. Séta közben végigsimít egy bokor levelein és érzi: lélegzem, élek. surrog bennem a víz, de fáj az a letört ágam. Mint valami állapotjelentés, megjelenik a fejében a növény lelkének hangja.
Ez az ember kint él a természetben és nem nagyon beszélget senkivel. Megőrjíti a szavak végtelen, tébolyító hazugsága. Fáj a lelke tőle, és bármikor, ha találkozik valakivel, kisvártatva ordítozni kezd vele, hogy miért mondja ezt a rengeteg, iszonyatosan felesleges hazug faszságot?! Aztán egyszercsak jön egy nő. Akiből érzések jönnek, de nem mint beszéd, hanem mint zene. Muzsika. A fa beszél, az állatok is beszéddel éreztetik az állapotukat, az emberek valami bűzt árasztanak, ha hozzájuk ér, vagy rájuk néz, a létük és a tudatuk beszéde ellentmondásának zagyva bűzét, de ez a nő, ebből zene árad.
Az érző ember nem akar semmit tőle, csak hallgatni létezését, de persze nem tudja, hogyan elmondani neki. Azt sem, hogy ő tudja, mi van az állatokban, a növényekben, a világban, hogy érti, mit jelent, amikor hangosan fúj a szél például. Hiszen ő csak ért, elmondani nem tud. A nő szimpla bóknak veszi, amikor azt mondja neki, te zenélsz minden rezdüléseddel. Aztán vállat von, és elmegy. Érdekes ez a fiú, de azért annyira nem tetszik, gondolja. Az érző pedig csak áll ott egyedül, és próbálja felidézni a nő létének zenéjét, de nem messze egy kismadárból nagyon hangosan jön, hogy mag, mag, mag, hernyó, hernyó, élet. Egy fából, hogy gyüüüüümmmööööllcs leeeeevvvvvéééééélll, ggyyöööökkkééééérr. És az érző egyszercsak iszonyúan ordítani kezd, hogy elég! Csendet! Csendet!

www.restartavampir.freeblog.hu