Kínos

Mikor a Bosszú Allegóriája kezembe nyomta nagysokára a pallost, és azt köpte ki tömbös basszus hangján, hogy "EREDJ, FIZESS MEG NEKIK", csak álltam döbbenten, ahogy szoktam.

Aztán néztem a pengét, ahogy végigcsúszik rajta a fény, meg azt a néhány milliárd kis rovátkát, ami a megbosszultakat jelöli. Eszembe villant, mennyire igazán kúúúlos lehetek most én, Restart, itt a Bosszú vörös fényében álldogálva egy akkora fegyverrel, amit két kézzel is csak nehezen bírok el. Nem szeretem a mangát, de amikor kívülről körbejártam magam el kellett ismerni, kis plasztikai retusálással már belefértem volna a műfajba. Megpiszkáltam az apró jeleket, amikből még csöpögött némi káröröm és fájdalom, amit valaki más megtorlása adott, - és ha őszinte akarnék lenni, ami nem szokásom, - igazából kicsit sem esett rosszul az érzés. Ezen aztán jól megijedtem, mert az önismeret ritka pillanatai elég megrázóak. Tessék, ennyi mind szorult belém emberségből... Aztán szégyenkezve körbesandítottam, ki látta a bénázásomat, mert a szuperhős-érzés egyszerre eltűnt, hiába, a Véres Megtorláshoz nem való a gondolkodás. Fölöttem a vörösen izzó jelenés egyre türelmetlenebbül örvénylett.

Körbenéztem, kivel is kéne a bosszút kezdeni, csak úgy, emlékezetből idézve az alakokat, mert a listát, amire gyöngybetűkkel gyűjtöttem a neveket, nem tudtam elővenni. (Ilyen az, mikor valaki két kézzel kell hogy szorítsa a markolatot, a belső zsebe meg messze van.) Ekkorra már mindenki aki számított halott volt, vagy olyan helyzetben vergődött, amit a legszínesebb fantáziával sem kívántam volna neki, így csak forogtam a tengelyem körül lassan, izzadva az egyre nehezebb fegyvertől meg a saját tehetetlenségemtől. A vérszínű fény, amiben álltam, és eleinte olyan igéretesen hevített, kihűlt és elkezdett sötétedni. Ott maradtam minden hősi vízió nélkül, az előző pillanat karikatúrájának: fázva a saját verejtékben, pislogva a szemembe csorgó nyomorúságtól. Semmi nem jutott eszembe, amit még tehetnék ellenük, pedig azelőtt azért volt néhány ötletem.
Aztán a Bosszú Allegóriája - mondanám, hogy az angyala, de ebben egyáltalán nem vagyok biztos - visszavette a pallost és eltűnt.

Diadalként is megmaradhatott volna az eset, hiszen nem rossz az, ha nem terhelem a hosszú számlámat újabb vaskos disznóságokkal. De ez alkalommal sem a belátásom mentett meg minket haragosaimmal egymástól, hanem csak valami jól bejáratott tehetetlenség. És ez azért nagyon kínos.

www.restartavampir.freeblog.hu