(A szerelmem. Alszik. Lassan veszi a levegőt, és én nagyon szépnek látom. Pár órája csak annak, hogy a hajamba markolt, belém hatolt, simogatott, szeretgetett. Mégis messze jár tőlem, egy másik világban, abban, amit én nem láthatok, amiben nem vagyok ott… talán Párizsban jár, talán egy másik nővel…)

Másnap reggel Marie, világoskék ruhában várta a fiút.
- Drága Alex, gyere, meghívlak kávézni!
Zsombor nem szólt egyetlen szót sem, hiszen mit mondhatna? Talán a nő nem tud semmit a tegnap estéről, vagy épp ellenkezőleg, mindent tud. Mindenképp kellemetlen a beszélgetés, de nem volt más választása. A hotel mellett ültek be egy szép kávéházba.
- A kliens, mármint Virginie – látta a fiú arcán, hogy megrándul a kliens szóra - elégedett volt. Jobb vagy, mint reméltem! Az első este mindig rizikós, sokan megfutamodnak, ha komolyra fordul, bár Virginie nem új vendégem… a borravalód elküldte, tessék. – Egy borítékot adott át Zsombornak, aki lehajtotta a fejét, mint akit rászedtek, megaláztak… hogy ez előre meg volt rendezve? Visszajáró vendég? Elégedett volt? Hát mi ő? Egy prostituált? Pontosan hármat fordult a kávézó.
- Kétszáz euró van benne. Tudom drágám, hogy ez most új neked, de hidd el nincs ebben semmi rossz! Gazdag, magányos nők, akik egy kis törődésre vágynak, hogy egy szép fiatal fiú bókoljon nekik, hogy kellemes estéjük legyen. Te pedig független vagy és kalandra vágysz! Hát itt az alkalom. Bármelyik nőt visszautasíthatod, ha nem fogadod el a meghívást a lakására, akkor a kliens megérti, és természetesen nem erősködik, persze akkor borravaló sincs… Szeretném, ha tudnád, hogy ez a dolog nem teljesen legális és jó lenne, ha mindez köztünk maradna. Másrészről pedig a világ legkülönbözőbb részéről vannak klienseink, sokan csak ezért repülnek Párizsba. Vásárolnak és…

Marie nem akart többet beszélni, pedig Zsombor itta a szavakat. Magyarázatot akart, hogy ki, és miért csinálta ezt vele. Rá kellett döbbenjen: tudta, érezte, hogy erre megy ki a játék. Négyszáz eurót keresett egyetlen este alatt, persze, hogy nem kísérgetésről volt szó! Az elejétől fogva tudta, hát persze, hogy tudta. Mégis megtette könnyedén. Kár ámítania magát. Többé nem kell mosogatnia, ez majdnem annyi pénz, mint amennyit az anyja egy hónapban keres…
- Marie, nekem ez nagyon új. Ahonnan én jövök, ott ilyesmivel nők foglalkoznak, nem tudom nekem van-e gyomrom hozzá. – gyomrot mondott, de a szívére gondolt közben.
- Rendben, megértettem. Elmondom a szabályokat, ha részt veszel benne, akkor tartsd be őket! Egy: ne szeress bele senkibe, azokba sem, akik mindent megígérnek neked és visszatérő kliensek. A többség ugyanis ilyen. A nők szeretik az érzelmi oldalról megközelíteni ezt a kérdést. Kevés a hideg, céltudatos vendégem, mint amilyen Virginie. Második szabály, legközelebb húzz gumit! Ez fontos. Ne legyen gyerek a dologból soha! A harmadik szabály: a vendég a legfontosabb. Ennyi. – Marie elgondolkozott – Ja, igen. Ha benne vagy, akkor nem habozhatsz túl sokáig, az első még ment, de a vizsga a második alkalom, ha a ma esti kiállítást és Bellát nem vállalod, többé nem kereslek. Tehát?

Zsombor agya nagyon gyorsan pörgette a lehetőségeket. Kalandot keresett, hát itt van! Pénzt akart, és íme: tessék! Bankszámlát nyit, és egy év alatt megkeres egy lakásra való pénzt, hazatérhet bármikor, és persze bármelyik nőt visszautasíthatja. Ami pedig a legfontosabb: soha senki sem fogja megtudni. Neki nem fáj, végtére is a szerelem nem minden… lehet, hogy sok férfi nagyon szívesen vállalná ezt, ha lenne hozzá mersze, vagy adottságai. Vagy menjen inkább szégyenkezve haza? Bella és ma este…
- Elvállalom. – olyan halkan mondta, ahogyan csak tudta, de a nő rögtön megértette.
- Bravó drágám! Na látod, nem olyan vészes ez, elégedett leszel! Vegyél magadnak elegáns fekete nadrágot, cipőt. Mindig legyen szép a fehérnemű, ami rajtad van, és ne használj erős parfümöt soha… az megöli a vágyat. A neved pedig Alex lesz ezentúl, illik hozzád. Holnap ötkor itt találkozunk. – Marie mosolygott és intett a számláért. Marie, az acélkék…
Zsombornak bár hányingere lett magától, ettől a világtól, a szép fehérneműtől, de érezte, hogy meg fogja csinálni. Persze, hogy meg...

Ezúttal neki kellett a kiállításra mennie, várakozott a tömeggel, és mikor beszabadult a csillogó terembe, ahol fotók lógtak, elfelejtette, hogy egy nő miatt jött és nézelődni kezdett, ahogyan a többiek. Nem szokta meg, hogy a szabadidejét adja el másoknak. A képeken virágok, tárgyak voltak fekete-fehérben, jellegtelenek. Fél óra múlva érkezett meg a művésznő, Bella. Piros, kihívó ruhában, mintha attól tartana, hogy a képek nem elég jók, és a külseje az utolsó esély, hogy magára hívja közönsége figyelmét. Sikerrel járt, Zsombor is messziről észrevette. Nem tetszett neki a nő, egyrészt sokkal jobb húsban volt, mint ami még jól állt volna neki és nagyon erősen volt kifestve a szája. Üdvözölte és elmondta, hogy Marie-tól jött. Bella kedvesen mosolygott, majd ennyit súgott:
- Maradj végig mellettem és figyeld, hogyan kell lenyűgözni a sznobokat. Ha fiatal lány van egy társaságban, bókolj neki. Nekem pedig hozz pezsgőt!

Az este lassan telt, Zsombor halálosan unta, egyáltalán nem érdekelte a lenyűgözés tudománya, őt azért fizették, hogy ez a nő itt úgy tűnjön fel, mintha a fiatal szeretőjével jött volna. A többi nőnek így felkeltheti az érdeklődését, a férfiak pedig elérhetetlennek érzik az öntudatos művésznőt, több dolga nem akadt. Mire a vendégek elmentek Bella olyan fáradt és szomorú volt a sok bájolástól, hogy csak egy kávét kért és indulni akart, nem volt idő beszélgetni.
- Na gyere nagyfiú! – Zsombor felugrott és előrement kinyitni az ajtót, hogy a nő elégedett legyen. Hamar hazaértek, egyetlen szó nélkül. A lakás különleges volt, egészen egyedi: egy műterem és egy szállodai lakosztály korcs gyermeke. Bella rögtön kibújt a ruhájából, talán kimerült volt a szertartásokhoz, Zsombor pedig nézte őt. Nagy melle volt, túl nagy, és sokkal gömbölyűbb hasa, húsosabb combjai, mint amit a szépségideál megkíván. Egyáltalán nem érezte, hogy megindulna benne a vágy, vagy legalább egy kis vér tolulna az ágyéka felé… vagy bármi. Lehet, hogy fel sem áll neki… akkor szégyenben marad. Ekkor mentette meg valami, egészen kis mozdulat: a nő kibontotta a hosszú, fekete, csillogó haját, és így már ezerszer jobban tetszett a fiúnak. Vajon miért nem ezzel próbált kitűnni? Zsombor nem értette, de már nem is annyira érdekelte. Bella odalépett hozzá, a haja a kezéhez ért, ezért megsimogatta. Nem csókolóztak, nem is ért a szájuk a másikhoz sehol. Bella levetkőztette a fiút, és arra kérte simogassa őt, lent a lába között. Zsombor megtette.
- Szépnek találsz? Vágysz rám? – kérdezte a nő. Zsombor egyáltalán nem vágyott rá, de mit mondhatott volna:
- Persze.

Lefeküdtek az ágyra. Félhomály és egy nő, aki egyáltalán nem izgatja, talán csak a haja szép. Érezte, hogy a nő sem vágyik rá igazán, csak azt akarja, hogy szeressék, mert sikertelen volt minden másban. Elégtételért. Neki pedig ezért fizettek, tehát simogatta a nőt, már sokkal erősebben, míg nedves ujjai szinte maguktól csúsztak a puha nyílásba. Felhúzta a gumit és beléhatolt. A mellét nem akarta nézni, mert az nem tetszett neki, inkább becsukta a szemét és számolni kezdett magában. Egy… és lökött egyet a nőn, kettő… és megint, három… most erősebben, négy… még erősebben. Harmincháromnál a nő sikított, a negyvenhez gyorsan értek el és akkor már elég is volt. Vége.

Alig várta, hogy otthon legyen és lezuhanyozzon. Gyűlölte magát mikor elaludt és imádkozott, hogy Isten bocsássa meg neki, amiért olyat tesz a testével, hogy a lelke háborog. Reggel későn ébredt, futni ment és hatalmasat reggelizett. Ajándékokat vett, selyemkendőt, bőrkesztyűt, gyűrűt, táskát, mindent, ami drága volt és tetszett neki, majd feladta a postán az otthoni címükre, mellé csak pár sort írt, hogy dolgozni kezdett és jól van. Délután úszott, halálosan elfárasztotta magát és ötre már a kávézóba is ért, addig sem kellett Bellára gondolnia. Marie kedveskedve mosolygott és borítékot adott át:
- Isten hozott, drága Alex a csapatomban!
- Az ördög…- a nő ezt nem akarta meghallani.
- Bellának tetszettél, azt mondta, tartózkodó vagy. Jövő héten is látni akar! Holnap este pedig Helene-nel találkozol, vacsorázni visz téged.
Marie sokat beszélt. Zsombor megtudta, hogy szám szerint tizenhatan dolgoznak a nőnek, aki már elmúlt negyvenöt éves, de nem látszott annyinak. Talán, mert könnyű élete volt. Marie jól él, fiúk sokfélék, a nők pedig nagyon gazdagok ebben a furcsa vállalkozásban, melynek a része lett.

Négy hónap alatt profivá vált. Kivett egy kis lakást, sok elegáns ruhája volt, könyvei, órái és egy duzzadó bankszámlája. Vacsorát ritkán fizetett magának, alig volt mire költenie. Moziba járt, úszni, futni és persze dolgozni. Marie volt az egyetlen ember, akivel beszélgetett néha, és persze ott voltak a nők. Virginie a jégkékszemű, Bella a pirosszájú, Helene a negyvenéves szürke üzletasszony, akivel csak beszélgetnie kellett és a haját megfésülni, amúgy teljesen frigid volt. Zsombor őt szerette a legjobban, a vele való randevúkat szinte várta. Sok nő, feketék, szőkék, vörösek… Csupán a felével kellett lefeküdnie, a többieket kísérgette, meghallgatta panaszaikat és gyengéden, bíztatóan válaszolt mindenre. Rájött, hogyan működnek ezek az asszonyok. Sok pénzük van, ennyi az összes különleges bennük. Vagy a férjük gazdag, vagy ők maguk lettek olyanok, mint a gazdag a férfiak. Önbizalomra, bíztatásra és támogatásra szorultak. Mivel nem merték szerelemből kérni, hát megvették egy fiatal fiú képében. Volt olyan, aki azt élvezte, hogy parancsolhat egy férfinak, hogy a hatalma alatt áll. Egyszer egy nő, akinek sötétbarna volt a haja és szeme volt, megkötözte, pofon ütötte, kérte, hogy Zsombor is bántsa őt, de a fiú nem volt hajlandó. A barna nő sokat sírt. Zsombor sajnálta bár, de soha többé nem fogadta el a meghívását.

Majdnem mindig elélvezett, de sosem érzett vágyat, működött, akár egy gép. Csupán szex, minden érzelem nélkül. A vacsorákon felszabadult és humoros volt, megnevettette a klienseit, kitalált történeteket mesélt, villogtatta műveltségét melyet az újságokból szedett össze. Bókolt, eljátszotta a félénk kisfiút, vagy az alfahímet, amit épp kellett… tökéletes masina lett. Már nem nézte meg az utcán a szép nőket, leszokott az önkielégítésről, szinte soha nem érzett vágyat. Egész nap vigyázott, hogy lekösse magát, mert nem akart gondolkozni, ha gondolkozott mindig felszakadt benne valami, amit úgy érzett… a lelke.
Marie észrevette, hogy a fiú szomorú, a kaland és huncutság fénye eltűnt a szeméből. Ám szerették a nők, ugyanis veleszületett adottsága volt, hogy mindegyikkel el tudta hitetni: különlegesek a számára. Nem ajánlhatta neki, hogy hagyja abba, hiszen rossz üzlet lett volna. Pedig tudta, ez a munka nem Alexnak való.

Segíteni próbált. Egyik délután, amikor egy újabb borítékkal és megbízással várta, mosolyogva kérte:
- Szeretném, ha eljönnél hozzám vacsorára, csak a barátaim lesznek ott. Jót tenne, ha emberek között lennél. Ma este… Az üzletről nem szeretném, ha ott szó esne, de azt hiszem, ezt nem is kell kérnem tőled.
- Köszönöm Marie.– válaszolta a fiú, de közben a borítékba kukkantott és arra gondolt, hogy ha még két hónapot dolgozik, elegendő pénz gyűlik össze, ahhoz, hogy otthon kezdhessen valamit magával. Befejezi az egyetemet, és többé nem jön Párizsba. Párizs már csak színeket, nőket, bőrök illatát, szétnyíló combokat és sok pénzt jelentett. Közel sem volt már izgalom és szabadság. Felnőtt és sokat tanult. Talán megérte…

Marie a legelőkelőbb negyedben lakott, egy gyönyörű házban. Lakása, tágas és meghitt volt, a legotthonosabb, amiben eddig járt, bár sok nőnek csak a szállodai szobáját látta. Virágot hozott és bort, letette az asztalra. Marie épp egy vendéggel volt elfoglalva, csak messziről kacsintott és mosolygott rá. A vacsora kellemesen indult, a nő mindenkinek bemutatta, mint magyar üzletembert és magával szemben leültette. Marie mellett üresen marad egy szék… Zsombor azt gondolta véletlen, de csalódnia kellett, méghozzá végre először: kellemesen. Mielőtt a vacsorát elkezdhették volna egy fiatal lány lépett az étkezőbe, mindenkit kedvesen üdvözölt és leült Marie mellé, aki arcon csókolta a lányt. Vállig érő szőkésbarna hullámos haját hátul összefogta, és mindannyian enni kezdtek, kivéve Zsombort. Ő csodálta a lányt, a mozgását, az arcának finom vonásait és narancssárga selyemruháját. Gyönyörűnek találta a telt ajkait és szeretett volna a kanál helyében lenni, ami hozzáérhet a lány nedves szájához.
Marie észrevette Zsombor csodálatát, és gyorsan, hidegen közölte:
- Alex, elfeledtem mondani: ő a lányom Nina. – és rátette a kezét a lány vállára. Nina mosolygott és biccentett. A szeme épp olyan szép vágású volt, mint Marie-nak, de az acélos kegyetlenség helyén gyengéd fény csillant benne.

Zsombor is enni kezdett végre. Minden falatnál nézte a lányt, tekintetük néha egymásba kapcsolódott, és Nina is figyelni kezdte őt. Zsombor fejében újraéledt a rég elfelejtett dilemma: hogyan hívja fel a lány figyelmét magára? Pontosan ugyan úgy érzett, mint az általános iskolában, de most már tudta: nincs holnap, amikor kaphat még egy esélyt, nincs vasárnap, mikor gyertyát gyújthat a templomban a lány szerelméért, itt, most tenni kell valamit! Átvette hát a szót, és mesélni kezdett magáról, Magyarországról és közben, hol Mariet, hol Ninát nézte. A vendégek szórakoztatónak, kedvesnek találták, hallgatták hát, Marie pedig végig nevetett. De a lány, aki miatt törte magát még csak nem is mosolygott. Nézte őt, a csodaszép szemével, de nem látszott rajta semmi. Hiába minden, Zsombor szomorúan elhallgatott.

Nina felemelte jobb kezét, lassan átnyúlt a saját pohara előtt, anyjáé mellett és megfogta a fiú poharát, pontosan azt, amiből épp egy perce kortyolt, mert kiszáradt a torka. Kezébe vette, maga elé emelte a benne lévő borral együtt, forgatta, kereste honnan ivott a fiú. Pontosan azt a felét a szájához emelte, becsukta a szemét és élvezettel ivott. Zsombor a fülében hallotta a szívveréstét. Mikor a lány letette a poharat és rá mosolygott, elöntötte valami olyan fény, amiről azt hitte régen elveszett. A vacsora végén visszavette a poharát, és ő is megkereste a már szent helyet, majd kiitta a bort.
Látnia kell a lányt! Mindenáron! Kettesben!

A vacsorának gyorsan vége lett, anélkül hogy Nina akár egyetlen szót is szólt volna, és szinte láthatatlanul eltűnt egy hátsó szobában. Senki sem vette észre a hiányát, csak a magyar vendég, akinek ez a vacsora volt a legcsodálatosabb élménye itt Párizsban. Marie kikísérte a vendégeket és Zsombor elment velük. Gyalog sétált haza és már régen nem tetszett neki Párizs annyira, mint azon az éjszakán. Gondolkozott, és végre nem magára gondolt, hanem Ninára, ahogy a poharából iszik, és élvezte a gondolatot. Ha soha többé nem látja a lányt, akkor is mindig csodás lesz rá gondolnia!
Másnap reggel sétálni indult, és tudta hova tart. Marie hazával szemben egy park zöldje emelte a környék gazagainak elégedettségét, kötelező gyermekhangokkal és madárcsicsergéssel. Átment, vett egy újságot és leült. Egy sort sem olvasott, a kaput nézte, meredten, megszállottan. Két órát várt, idegenek jöttek-mentek, a ház lakói. Ha fiatal fiút látott, összeszorult a szíve, vajon Ninához megy-e, de egyik sem fordult be a kapun. És akkor megpillantotta. Farmerban jött ki és borzasztó szürke pulóverben, hátán fekete táskával és sietett. Zsombor követte. Gondolkozott, mivel mehetne oda hozzá? De semmi okos nem jutott eszébe. Fél óráig csak kergette át a városon, a lány fürge volt, és az autósok átengedték, a busz megvárta. Zsombort viszont már nem… így dühösen ment haza.
Este egy új nővel találkozott. A nő két órát siránkozott neki a férjéről és egy szállodai szobába ment vele, azt akarta, hogy a fiú hátulról hatoljon belé, megtette, ahogy mindig. Szorította a húsos feneket, és betette a férfiasságát, melyre már egyáltalán nem volt büszke. Semmit sem érzett, a nő pedig, kifejezetten kiábrándítóan visongott.

Ekkor eszébe jutott a lány a vacsoráról, ahogy a poharat fogja és lehunyja a szemét. A mozdulat, amivel hátrafogta a haját, a csinos nadrágja, amiben átloholt a városon. Elképzelte a mellét, ahogy lehajol valamiért, a kezét, ahogy talán magát simogatja… Gondolatai és a nő hüvelye pont elég volt hozzá, hogy végre elélvezzen. A kliens csalódottan rogyott össze, nem erre számított. Kérte a fiút maradjon még, és Alex maradt.

Másnap reggel megint a szép ház előtt várt, várta a tüneményt. Akármilyen ruhában jön is ki, tudta, neki nagyon fog tetszeni. Fehérben jött. Tetszett neki. Jobban, mint első este. A kapuban állt, a lány megpillantotta és mosolygott. Zsombor épp ki akart találni valami hazugságot, mit keres ott, mikor a lány megelőzte:
- Láttalak tegnap. És azt hiszem… vártalak.
- Örülök – boldog volt, amiért a lány őszinte hozzá.
Elkísérte Ninát a táncórájára. Amíg Nina táncolt, Zsombor egy kávézóban várta és nem csinált semmit, nem olvasott, nem tanult, nem nézte a híreket. Csak úgy ült és jól esett a semmi.

- Van a szemedben valami szomorúság – mondta Nina, miközben a cukortartóval játszott.
- Pedig ez a legboldogabb napom mióta Párizsban vagyok. – Zsombor mosolygott és tudta, hogy hazudnia kell a lánynak a munkájáról, de elhatározta: minden másban a legigazabbat mondja:
- Egyszer hallottam valahol, hogy miután meghal az ember, pontosan huszonegy grammal lesz kevesebb. Azt mondják ennyi a lélek súlya. – hosszan kinézett az ablakon és lassan folytatta:
- Most huszonegy grammal vagyok kevesebb, mint mielőtt Párizsba jöttem volna…
- Értem… én azt gondoltam a lélek a szem fényében látszik, mikor valaki sír a lelke tör utat. A te szemed pedig nagyon szomorú, sajnálom…
- Szeretnél nekem segíteni Nina? – kérdezte a fiú nagyon halkan.
- Szeretnék.
- Had szeresselek, és szeress viszont engem – olyan halkan mondta, hogy a lánynak egész közel kellett hajolnia hozzá. Érezte az illatát. Utána hosszan a szemébe nézett, Nina pedig nem válaszolt semmit, de nem is vette le szemét a fiúról. Percekig ültek így, mikor Nina felállt, megfogta Zsombor kezét, aki pénzt dobott a kávézó asztalára és kifutottak az utcára. Nina futott, akár az eszelős, Zsombor pedig utána, végigrohantak hat utcán, míg a Tuileriák kertjéhez nem értek.

Nina zihált és a park szépségét nézte, Zsombor pedig, aki szokva volt a futáshoz, a lányt figyelte. Hosszú percek teltek el mire légzése lelassult.
- Szóval azt kéred, szeresselek?
- Igen, azt.
Nina odahajolt a fiúhoz, megcsókolta a száját, nagyon puhán, inkább csak megpuszilta.
- Mesélek neked egy mesét.
Zsombor bólintott. Nina pedig nagyon lassan ejtette ki a szavakat.
- Volt egyszer, nagyon régen egy japán úr. Az úr gyönyörű szeretője beleszeretett ura egyik vendégébe, egy olyan férfiba, akihez foghatót addig még sohasem látott. Az ura e mellé a férfi ültette egy vacsorán. Elbűvölték egymást és a férfi szerelmet vallott neki. A nő aznap éjjel meglátogatta a vendéget a legszebb szobalányával, akit elrejtett a függöny mögött. Megcsókolta a férfit és elfújta a mécsest. A szobalányt odavezette a férfihoz és elment. A vendég szeretkezett a szobalánnyal, másnap pedig fütyörészve ment el. A nő boldog volt, mert szerelmét kielégíthette. Várta vissza magához és folyton rá gondolt. Tíz évet várt, mikor belebetegedett a várakozásba, és meghalt.

Nina egy távoli felhőre függesztette tekintetét, és folytatta.
- A vendég tíz évvel azelőtt, azon a reggelen valóban elment, de egy nap múlva visszatért a nőhöz, mert beleszeretett, ám a falu határában az úr katonai megölték. – a lány csak állt és figyelte a felhőt.
- Tudod, miért mesélem ezt neked Alex?
- Nem.
- Mert a történetben háromféle szerelem van: az első a nőé, aki önzetlen és teljes odaadással szeret, a második a férfié, aki el tud fogadni és tud viszonozni és végül az úré, az őrült szerelem, ami megöl másokat, és tíz évig hagyja, hogy a szerelme várakozzon, mert annyira önző, hogy még meghalni sem engedi a másikat.
- Mondd Alex, te hogyan tudnál engem szeretni?
Zsombor a lány felé fordult, megsimította az arcát, és tekintetét kereste:
- Azt hiszem, az én szerelmem tanulni akar Tőled Nina, mert van mit…