Bár enyhén forgott és úszott velem a világ, de én max sebességgel hajtottam a célom felé. Teljesen mindegy! Mindegy, hogy mi lesz, irány Sunnydale! Na igen, otthon, édes otthon. Vigyorogva néztem körül amint megérkeztem, szívtam a pokoli levegőből, bár szükség az nem volt rá, ez olyan emberi reakció, de tökmindegy. Letaroltam a várostáblát, két darabra törve landolt a földön, ahogy én fordultam ki a kocsiból, szétterülve a talajon. A számhoz emeltem a piát, és jól meghúztam. Hát itt volnék.

Elmentem arra a helyre, ahol utoljára igazán együtt voltam Druval. Por lepett mindent, Drusilla édes, széttépett, megégett babái még mindig ott pihentek az asztalon, megszabadulva kínzójától. Talán még Dru véres illata is érződött rajtuk, igen, bűzlött tőle az egész átkozott hely, megérzi ezt a vámpír, vagy ki tudja, talán csak bemesélem magamnak. Hiányzik Drusilla! Annyi éven keresztül együtt voltunk, semmi sem állhatott közénk... és most véget ért, most otthagyott engem. Senki nem tud olyan éles sikolyt kicsalni az emberekből, mint ő, miközben rám mered gyönyörű szemeivel, rám mosolyog, nekem csikarja ki belőle ezt a zenét. Miért hagytál el, Dru, miért tetted ezt velem?

Nem tudtam mást csinálni, mint széttépni azt az ostoba babát, miszlikbe szaggatni, szétverni, letaposni, csak mert az is az övé volt!!

Meglátogattam Angelt is. Nyugodt volt, ott elmélkedett, a pokolba! Hogy én volnék erőtlen? Te szórakoztál Drusillával, ott előttem, amíg én nem tudtam állni. Hát itt vagyok! Most megmutatom neked!

Meghúztam az italomat, a földre hajítottam, hogy millió darabra tört, na látod, én is ilyen millió darabra foglak törni kisfiú! És megindultam...

Fájdalomra ébredtem. A kezembe mart, égetett, persze egy pillanat alatt teljesen józan lettem tőle. A pokolba, kicsit sokat ittam! Orra buktam éjjel, és most úgy látszik felkelt a nap. Nem túl kellemes egy vámpír számára... Gyorsan árnyékba szaladtam, valami vízbe nyomtam a lángoló kezemet, amitől még inkább beléhasított a fájdalom. Rövid au!! Hosszabban a kocsim felé szaladtam, takarva magamat a bőrzsekimmel. A drága kocsi, ahol már jó néhány napja meghúzom magam - nem is mesélem el a történetet, hogy hogy szereztem. Piszkos munka volt, még érzem a vér illatát az ülés huzatán. Vagy az már nem is az igazi tulaj volna? Kit érdekel! Gyorsan magamba nyomtam még egy adag piát, csak nehogy kijózanodjak.

Azért még valamelyest magamnál voltam, amikor elhatároztam, hogy meglátogatok egy mágiaboltot. Mint a legtöbb helyen, itt is volt hátsó bajára, nagyjából védve a naptól. Szóval bevetettem magam, megbámultam a könyveket és az üvegcséket, ki tudja milyen tartalommal. Az eladó, szívélyes hölgy rögtön odalépett hozzám, és a segítségét kínálta. Pompás! Tudod mit akarok? Valami igazán borzasztó átkot, valami vírust, árasszák el a gusztustalan gennyes pattanások, igen, helyes, vagy nem is, még jobb, jöjjön a lepra, az kell neki, essen csak apró, kicsi darabokra, én meg csak röhögjek a képébe!!

A nő kevésbé szívélyesen közölte, hogy ilyesmit nem árulnak, aztán gyorsan távozott, az újonnal belépőhöz. Először nem túlzottan érdekelt az ügy, a kiscsaj mindenféle bűbáj-cuccat rendelt, tollakat, pokol tudja miket. Aztán mint kiedrült, szerelmi varázslat volt. Szerelmi varázslat? Te jó ég! Olyan egyszerű, végtelenül egyszerű!! Még csak nem is volt idegen a kiscsaj, a kis vöröske volt az, a Vadász haverja. Pompás! Na ez kell nekem!

A vöröske gyorsan távozott, nem néztem utána. Minek, már pontosan tudtam mit fogok tenni. Először is megöltem az eladó csajt. A vérével a számban néztem a vöröske után. Majd ő bűvöl nekem.

Összeszedtem a cuccokat, igen, mindent előkészítettem. Nem vagyok nagyon képben varázslatok terén, de ehhez nem kell ész. Az elhagyatott gyárépület, elég messze mindentől, hogy ne hallják a sikolyokat. Tökéletes.

Az iskoláig követtem a vöröske illatát. Nem volt egyedül, és ez pont kapóra is jött. Könnyedén kiütöttem a srácot, gyenge volt, nevetséges. Éppen azt a varázslatot csinálhatták, nem érdekel túlzottan, bemutattam a hatalmamat az üvegcsék széttörésével. Igazán kedvesen sikoltott a kislány.

A fiú totálisan be volt ájulva. A vállamon kellett cipelnem a gyárig, szerencse a csaj elég jól bírta, elég volt neki megmutatni a vámpír arcomat, azon túl néhány lökés, és ment a saját lábán. Kedvesek voltak a könnyei.

Aztán elmeséltem neki a helyzetet. Drusillával. Már egy ideje nagyon gyanúsan viselkedett. Néha egész éjjel nem láttam. Nem tudtam hová tűnt, mikor mindig olyan jól megvoltunk együtt emberekre vadászva... emlékszem még arra a csinos lányra, akit én hoztam neki, hogy aztán nappal, mikor nem léphetünk ki relytekhelyünkről öt kínozgathassuk. Vagy egy hétig megvolt a szórakozásunk. Néha még engem is meglepett milyen különleges kegyetlenségeket talált ki az áldozatainak... igazán hiányoznak a szaggató sikolyok, amik az áldozatok hallattak, amikor Dru hozzájuk ért. Egyik éjjel újfent egyedül vadásztam, amikor megláttam Drut... Nem is hittem a szememnek! Ott ült a padon egy gusztustalan, nyáladzó, csápos valamivel... minden épeszű vámpírt a hideglelés kerülget, ha meglát egy ilyen... izét... de persze mindig elfelejtem, hogy Dru nem normális, és szereti a hideglelést... Azt hittem, hogy mindent megadok neki amit kívánhat... nos igen, én mindent megadtam! Hát, röviden ennyi. És te annyira sem voltál képes, hogy megölj, hogy elvágd a torkom, hát ennyit sem jelentek neked? Oh, Dru, vágyom rád, nagyon, el se tudom mondani mennyire... de rendben van, te akartad, vége. El is megyek. (ba.ssza meg, szólj már utánam, hogy maradjak, mondd, hogy te is még ugyanúgy szeretsz!)
Csend.
És elmentem.

Most pedig egyedül vagyok, és nem tudok mást csinálni, mint siratni. És itt vagy te, kislány. Ijedten ülsz az ágyam szélén, és tűröd, hogy a válladra hajtsam a fejem. Mert rettegsz tőlem. Tudod milyen jó illatod van? Megédesíti a borzasztó félelmed. Olyan régen voltam már nővel… most jó lenne veled, kislány…

De rendben, nem lesz semmi baby, ne akadj ki. Csak segíts nekem, te tudsz. És ha nem? Megölöm a barátod. Aztán megpróbálod újra. Értve vagyok?

Értve voltam, de úgy tűnik néhány összetevő még nem stimmelt. Kellett valami varázskönyv, meg pár cucc. Semmi probléma, megyek megszerzem, ti meg addig maradjatok csak szépen itt, aztán semmi trükk! Na persze, nem is tudnátok trükközni, innen nincs menekvés.

Elmentem a Vadász házába. Ő nem volt otthon, az anyja nyitott ajtót. És hihetetlenül kedves volt, rögtön kínált, és neki is elpanaszkodtam Drusillát. Nem tudom, hogy mennyire tud ezekről a démon-vámpír dolgokról, de nem is érdekel. Szükségem van arra, hogy elmondhassam másoknak, muszáj… annyira fáj! Nem akartam igazán megölni az anyját. Nem volt már fiatal, és szagra a vére sem lehetett valami csodás. És most jó fej volt, és nem akartam ölni. Na persze Angel nemigen hitte volna el, és ronda szemeket meresztett rám az ajtóból. Hirtelen jelent meg, nagy erővel csapódott a semminek, az elvi erőtérnek. Szegény Joyce persze, hogy nem szándékozott beengedni, oh, ha tudta volna, hogy ő a jófiú… hiába próbálta rábeszélni, nem jött be. Nem bírtam ki, hogy ne gúnyolódjak a háta mögött. Szegény, szegény Angel, nem tudja megvédeni, bárhogy is akarja…

Egyszercsak éreztem, hogy valaki mögém lép, megragad és az asztalra szorít. A Vadász volt az. Oh a kislány, rögtön ki akart nyírni, de közöltem vele, hogy nálam vannak a barátai, és ha most kicsinál, akkor soha többé nem látja őket viszont. Ez hatott. Elengedett, és megmondtam neki, hogy nekem most néhány bűbáj összetevőre van szükségem. Nem fogom megölni őket.

Együtt indultunk be a varázsboltba. Izléses sárga szalagokkal volt betekerve, úgy tűnik elég volt megölnöm azt a csajt, és ez betett a boltnak. Oh micsoda dráma, hogy oda ne rohanjak! A Vadásznak meg a szerelmének nem tetszett. Oh igen, milyen romantikus. Ahogy pakolásszák az üvegcséket, és egymásra pillantanak, szeretetteljesen egymáshoz érnek… Ki ne venné észre? Csupán barátok? Nekem nem lehet beetetni! Szeretitek egymást, és mindig is szeretni fogjátok, ebből sosem lesz barátság. Szenvedhettek, szomorkodhattok, nevethettek, gyűlölhettek, ez örökké így lesz. Mert a szerelem nem az ész dolga. Hanem a szívé. Amely a jogait követeli. Engem is fogva tart… de én legalább bevallom!

Sikerült összeszedni az anyagokat, lében úszkáló picike patkányszemeket és egyéb ínyencségeket. Elindultunk a vörösék felé, őszintén szólva még nem tudtam, hogyan akarom megoldani ezt az egészet, hát majdcsak kialakul ha eljutunk odáig… kigondoltam volna, de megszédültem a fájdalomtól: kezdtem kijózanodni. És… véres pokol! Megláttam azt a padot… ahol még Drusillával öltünk meg egy csavargót. Tébolyodott volt a sikolya, annyira amennyire Dru is az volt. Nem, nincs már velem. Nincsen. De vissza kell szereznem.

Egy nagy rakás vámpír támadott le. Vicces, a fiú nemrég még nekem dolgozott, és most meg akar ölni. Ki tudja mit hoz a jövő… Harcba kezdtünk. Egy kocsi tetjére pattantam, és nem hagytam, hogy bárki is megközelítsen. Igen, mint nemrég! Átjár az erő! Ez vagyok én!

De sokan voltak, be kellett menekülnünk a varázsboltba. Igazi nagy buli volt! Hamar bejutottak hozzánk, az én kedvenc kis ex-alattvalóm is. A képembe vágta, hogy milyen lettem, puhány lettem! Az lennék? Csak azért mert lepaktáltam a Vadásszal egy rövid időre ugyanaz vagyok kisapám! Szépen kicsináltam, megvertem, kegyetlenül. Aztán megöltem. Yeah!!!

Egy kis szenteltvíz-dobálózás után kitisztult a terep. Angel és Buffy karöltve álltak, egymás szemébe bámulva, éreztem azt a hatalmas szeretetet bennünk. Hánynom kell! Barátság? Nem, nem az. Sosem lesz az.

De nem érdekel. Én tudom, hogy mit akarok tenni. Visszaszerezni Drusillát. Nem varázslatra van szükségem, hanem arra, hogy újra önmagam legyek. Az aki voltam. Megkeresem őt, megverem, amíg újra nem szeret.

Furcsa dolog a szerelem.

Igaz az, és újra megszállt az igazi remény. A kocsimba pattantam, neki az országútnak, üvöltő zenével. Drusilla újra az enyém lesz.