Egyszer volt, hol nem volt,

Jól figyeljetek!

Cenzúra előtti, régi korok

Meséjét mondom el.

Élt egy messzi országban

Óperencián is túl

Egy gyönyörű fiatal lányka,

Kívánta is minden fiú.

Bőre selymes, holdfehér,

S mint a szűz hó, tiszta

Innen kapta szép nevét

Hófehérke Orsolya =P

Barna haját vörösre festette

Először csodálkoztak is érte

De innen látszott a szenvedély

Irigyelhették is jövendő szerelmesét

Igen, csakhogy van ám a sztoriban

Egy irigy, gonosz királynő,

Aki szép volt ugyan, de ette a nyavalya

Hogy az ő festett szőke haja mindig lenő.

Így hát parancsot adott:

Halál Hófehérkére!

S mikor még ez sem jött be

Maga intézte el a dolgot.

Meg is halt szegény gyönyörűség

Ahogy kell, koporsóba tették

Jött a herceg, meg a csók,

De semmi sem történt.

Már majdnem a jeges földbe temették,

Mikor egy másik Óperencián túlról

Bár mocskosan az úttól

Megjött a hercegnői segítség.

Csipkerózsika volt az, bár még igen zsenge

Megszökött otthonról, unta a testőröket.

S megpillantotta a gyönyörű arcot,

Mely még halva is mosolyogni látszott.

Ekkor Csipkerózsika szíve rabul esett

S félbe Hófehérke koporsójához lépett

Végigsimította a szépséges hajat

Megérintette a puha ajkat.

Aztán óvatosan csókot lehelt rá

S Hófehérke már mozdulni látszott,

Csipkerózsika is a koporsóba mászott,

S együtt jöttek ki, megszőtték szívük közt a láncot.

Csipkerózsika kézenfogta szerelmét,

S a világon túlra sétálva megtervezték

A saját birodalmukat.

Táncolva haladtak.

Csakhogy ekkor megint meglett a baj.

Megálltak egy régi szállóban,

S Csipkerózsika mindenhova bekukucskált

Mindenhova beledugta az orrát.

Egész addig, míg nem tévedt rossz helyre

És a rokka orsója megszúrta szegény kezét

Elaludt, s családja haza is vitte reggelre,

Örültek, hogy többet nem szökik a szemét.

Hófehérke egyedül ébredt

Sehol nem találta szerelmét…

Majd megszakadt a szíve

Nem veszített ilyet még.

De nem adta fel ilyen könnyen.

Felforgatta az összes Óperenciát,

S nem hagyta el a türelme

Nem veszítette el ifjúságát.

És végül célba ért. Kivárta az éjszakát

Mikor aludni tér minden sárkány

S megmászta a nagy falat,

Megtalálta a szobát a toronyban.

100 fájdalmas, hosszú év múlva

Meglett a jutalma.

Meglelte az elveszett alvó szerelmet…

Csak feküdt, mint kit szoborba öntöttek.

De nem halt meg…

Nyugtalan, hosszú álmát

Megszakította végre

A gyönyörű Hófehérke.

Összebújtak a puha ágyban,

S elfelejtették a koporsót, vándorlást

Egy végtelen, csillagos éjszakában

Testüket, lelküket egybeforrasztották.

Hófehérke nem volt többé magányos szépség,

Csipkerózsikáról leszállt a kosz, kétség.

Otthonra találtak a hajnal eljöttével,

Megesküdtek a sárkány meghatódott könnyével.

Ennyi hát a mese, a többi hazugság,

A hercegek agglegények lettek,

És hét kis növésű munkás

A párnak csodás palotát épített.

Annie Flower