Valamikor, egy szorongató,

Sötét, véres éjjelen

A legfeketébb rémálmomból

Valami megszületett

Egy homályos árny,

Lelkem félő kísértete

Nem is tudom már mióta

Lapult bennem

Akkor alakot öltött,

Megmutatta magát

Kicsi volt, csöppnyi,

De felfigyeltem rá.

Tudtam, hogy kegyetlen

S el kell felejtenem,

De vágytam rágondolni,

Segíteni, táplálni.

Egyre hatalmasabb lett,

Mérgezte lelkem

Mint a tinta

Tiszta vízbe csöppentve.

Ma is itt van bennem

Nem hagy nyugtot nekem,

Súgja fülembe bűnös szavait,

Feketére festi álmaim,

Kísérti józan gondolataim,

Pusztítja születő érzéseim,

Mert olyan önző,

Azt akarja, ne legyen csak ő.

Ki akarom tépni,

Egyedül akarok lenni,

Kiűzni a fejemből

A lüktető hangot,

Kitépni szívemből

Az egyre sebző karmot.

Megölném saját teremtményem,

Fájdalomból született gyermekem.

De nem tudom, nem akarom mégsem

Nem tehetem

Hiszen egyek vagyunk régen,

És én szeretem, szeretem, szeretem!

Annie Flower