NAGYON FÁJ

Kivül-belõl
leselkedõ halál elõl
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz úgy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszít a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
míg el nem fehérül a száj is.

Kettõs teher
s kettõs kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végzõ vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk, a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nõ, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élõk közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgõ csereg
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyellem, ha kitalálom,

hisz kitaszít
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultúra
úgy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemõ
is szenvedi, ha szül a nõ.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegõdik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiúk, a szemetek
pattanjon meg ott, õ ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki:¨Nagyon fáj.

Ti hû ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nõk, terhetek
viselõk, elvetéljetek
és sírjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, öszetörjetek
s motyogjatok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nõ miatt
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, ríjjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, míg él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belõl
menekülõ élõ elõl
a legutolsó menedéket.

1936