Mese
2005.02.19. 20:19
nem szép szavak, melyeknek semmi értelmük sincs, de ezért leírom őket
Mese
Spike kriptájában majdnem teljes volt a sötétség, csak egy apró gyertya égett a koporsó tetején, illetlenül vidám táncot járt a lángja. Spike suttogva, elragadtatással beszélt, valamit mesélt, ezt akkor is jól lehetett hallani, ha éppen érteni nem amit mond.
Spike törökülésben ült a gyertya mellett, és hol a pici lángra nézett, hol az előtte ugyanolyan helyzetben ülő Dawnra.
Épp a története végére ért, és Dawn ijedt ábrázattal nézett maga elé.
- De mostmár jobb lenne, ha hazamennél, Buffy irtó dühös lesz rád!
- Ez komolyan megtörtént? – kérdezte Dawn még a storyval kapcsolatban
- Ha mondom! Hidd el ennél még sokkal szörnyűbb dolgokat is csináltam. – bizonygatta Spike – de az már régen volt – tette hozzá.
- Még nem akarok hazamenni – közölte Dawn – mesélj valami nagyon szörnyűt. Öltél meg életedben híres embert?
- Két vadászon is túl vagyok – mondta Spike – Ismered Kurt Cobaint?
- Ki ne ismerné – csodálkozott a lány – de ne mesélj nekem, mindenki tudja, hogy öngyilkos lett.
- Na igen, nem is volt nehéz elhitetni az emberekkel – mosolygott Spike – miután többször is megpróbálta… Nos, tulajdonképpen Dru volt.
- Ezt nem mondod komolyan!! – hitetlenkedett Dawn.
- Dehogyisnem… - Spike belekezdett a mesébe.
- Dru már régen kiszemelte a fiatalembert, csak hát megközelíteni igen nehéz volt, tekintettel arra, hogy élete utolsó napjain elvonón leledzett, azt pedig azért őrizték rendesen. Büszkén mondhatom, hogy Én ott voltam az utolsó koncertjén… egészen jól zúzta a fiú, szó szerint is a gitárjait. Szegény nem tudhatta, hogy Dru épp emiatt az őrült energia miatt vetett rá szemet. Én pedig természetesen mellette álltam, nagy bulinak ígérkezett. Úgy terveztük, hogy elraboljuk, megszöktetjük az elvonóról, de erre szükség sem volt. Ugyanis éppen akkor szökött meg saját magától, úgy döntött nem bírja tovább, szépen hazament és rávetette magát a dugi-drogra. Mi pedig egyenesen utána. Őszintén szólva engem közelről már egyáltalán nem nyűgözött le a fiú… sovány volt, karikásszemű és gyenge, valami idegen anyag komoly befolyása alatt. De Dru teljesen odavolt érte, azt hiszem láthatta azt is amit én nem, azt ami belül van neki, a meggyötört lelkében. Az emberek olyan érthetetlenek, hiszen mindene megvolt amit csak akarhatott, családja, pénze, hírneve… azt mondjátok magatokról, hogy nektek ennyi kell, aztán ilyenkor kiderül, mégse. Na de mindegy.
Volt akkoriban egy kis házunk Dru-val, elég régen megöltük már a tulajt, szerettem ott lenni, minden kellemesen sötét volt, és a vér illata… oda vittük szegény Kurtyt. Egy ideig fel sem fogta mi folyik körülötte, annyira be volt lőve… aztán pedig Drusilla tett róla, hogy ne is jöjjön rá. Az a lány rengeteg mindent tud, nekem elhiheted. Elég ha a szemedbe néz, és bármit láthatsz magad előtt amit csak ő akar, bármit el tud veled hitetni… Nem tudom miket súghatott a fiúnak, de 3 napig végig az üvöltését hallgattam, hogy komolyan mondom már én megsajnáltam. Különben is, énekelni jobban tudott, mint üvölteni. Erre aztán Dru is rájött, és arra kényszerítette, hogy énekeljen nekünk… de nagyon siralmas volt, teljesen le volt már gyengülve, nagyon megtörhetett.
Végül a saját házában öltük meg. A vérének undorító íze volt köszönhetően a belényomott töménytelen mennyiségű drognak. Utána vagy egy hétig úgy éreztem magam, mintha full be lennék lőve, eddig eszembe se jutott, hogy ez könnyebb megoldás mint szétszurkálni a karomat… Drura is ugyanilyen hatással volt, csak persze ő alapból is mindig úgy viselkedik, mint egy narkós, szóval ez már nem sokat nyomott a latban.
Drusilla vigyorogva bámulta a földön heverő Kurtöt, akiben még mindig volt élet, furcsa, hogy mennyire ragaszkodott a világhoz, pedig már többször is búcsút intett volna neki… A kislányát mutatta neki utoljára, ezt tudom, és ki tudja még milyen szörnyűségeket… sosem fogom elfelejteni amikor Kurt feje… hát egyszerűen szétrobbant, vért és mindenféle agy-és koponyadarabokat hagyva maga körül. És kétségbeejtő bűzt.
Szóval, hogy csak fejbelőtte volna magát? Kötve hiszem. Én helyeztem le a fegyvert mellé, Dru örömteli sikoltozása közepette. A bizonyos búcsúlevélről nem is beszélve. Gyönyörűen meg volt tervezve minden, és hát az emberek gyönyörűen el is hitték.
Így hagytuk ott.
Tulajdonképp bánom is, hogy ezt tettem. Bizonyára sok szép dalt írt volna még.
- Te meg mivel tömöd már megint a húgom fejét? – toppant be hirtelen Buffy.
- Buffy! Nem vagyok már kislány, nem kell mindentől megvédened! És nem tilthatod meg, hogy itt legyek, ha itt akarok lenni!!! – Dawn már kiabált.
- Ez egy vámpír – mutatott Spike-ra – És igen, megtilthatom, hogy idegyere!
Buffy idegesen elrángatta Dawnt a kriptából, hogy még elköszönni sem volt ideje.
- Igazán nagy kár – suttogta a levegőnek Spike.
Annie Flower
|