� volt Sz�rk�let. A Csoda. Nem volt t�k�letes... Az egy id� ut�n ideges�t�. K�rbe-k�rbej�rk�lt a f�ld�n, t�ncolt, �nekelt, fuvol�zott, sz�ps�get hintett szertesz�t a vil�gon. K�r�l�tte lelassult az id�, de ezt az emberek nem �rz�kelt�k. Nem tudt�k befogadni a l�tv�nyt. Az agyuk azt mondta, ilyen nem l�tezhet, nem l�tsz semmit, az nem ide val�. Az a kev�s m�v�szl�lek, aki megpillantotta, �s nem feledte el hamarosan az �r�ltek k�zt v�gezte. Nem �lt semmi hozz�foghat� a vil�gon. A f�nyl� Nap �ld�zte szerelm�vel. J�rk�lt ut�na k�rbe a f�ld�n, pr�b�lta utol�rni, megh�d�tani ezt a sz�ps�get. De Sz�rk�let nem akart a Nap� lenni. �gy h�t csak j�rta �tj�t k�rbe a f�ld�n. A Hold is szemet vetett r�, de � nem rohant annyira ut�na, mint a Nap. M�lt�s�gon alulinak �rezte, de titkon nagyon v�gy�dott r�. Lassabban k�vette h�t. �gy j�rta Sz�rk�let v�g n�lk�li �tj�t �t a mez�k�n, vizeken �s v�rosokon. Szinte semmit sem pihent �s sohasem rohant. K�t k�s�r�je pedig �llhatatosan j�rk�lt nyom�ban, h�tha egyszer meggondolja mag�t a t�ncos. H�tha egyszer csak nekik dalol majd, �s �ket �rasztja el csod�ival.

Eg�szen sz�p fi� volt. Akadtak is bar�tn�i, de nem b�rta �ket. Sokat gondolkozott. Olyan �rtelmetlen k�rd�sek j�rtak a fej�ben, mint p�ld�ul mi az �let �rtelme? Mi egy�ltal�n az, hogy valaminek az �rtelme? �s mi a sz�p? Mi�rt sz�p? Egy mocskos kis v�ros mocskos f�utc�j�n �lldog�lt, mikor �gy �rezte lelassult sz�m�ra az id�. �s t�nyleg lelassult. Egy csodasz�p jelen�s k�zeledett fuvol�zva, t�ncolva. Tudta, ez A sz�ps�g. �mulva n�zte, b�r nem tudta volna elmondani milyen. Egyszer�en az volt. Nem �kszerekt�l, csillog� halott f�mekt�l, hanem mag�t�l az �lett�l �s vid�ms�gt�l, ami bel�le �radt. Nem d�sz�tette semmi, m�gis elhalv�nyodott volna mellette a vil�g �sszes dr�gak�ve. Mikor �szrevette, hogy valaki figyeli, meg�llt. A fuvol�t elvette sz�j�t�l �s hangtalanul visszab�mult a fi�ra. Nem sz�lt egy sz�t sem. Azt�n kez�t a fi� fel� emelte. Mintha t�ncba h�vn�. Hogy a fuvola k�zben hov� t�nt, az rejt�ly. Mire az ifj� oda�rt, m�r �res volt mindk�t keze. Valami l�gy dallamot suttogott hangtalanul a vil�g, a ritmus �tj�rta mindkett�j�ket. A f�ld d�dolt valami dallamot, amit csak kev�s, t�le el nem fordult gyermeke hallhatott �lmaiban. Egym�s szem�be n�zve l�tt�k a szomor�s�got. Mag�nyosak voltak mindketten, de tudt�k, t�bb� sohasem lesznek azok. Sohasem. A zene ritmus�ra, �sszhangban mozogva egy�tt indultak tov�bb. S az emberek csod�lkozva meredtek az �gre. Meg�llt a Nap! Meg�llt a Hold! S az�ta nem is mozdulnak...