Már nem
Tudom, mitől élek,
Ha szeretlek, vagy elveszítelek,
Megtagadlak vagy szívembe rejtelek.
Pengeélen táncol most minden gondolat,
Nem szerelemből, fájdalomból faragtalak.
Nemléted gyötrő végtelen, hiányod is egy velem.
Megmarsz és megfogsz, nevetsz és eldobsz,
Titkokat rejtesz belém, s alámerülsz álmatlan éjem tengerén.
Amíg bennem kutatsz, csendben elvesztem önmagam,
Fényt teremteni erőtlen vagyok, magamhoz vonni bizonytalan.
Felbukkansz újra és újra, játszva-ölelni tárod karjaid,
Szólítasz álmomban, hívlak az álmodban, menni nincsenek lábaink.
Őrjöngő vággyal rázzuk egy másik dimenzió rácsait.
Vonzol és taszítasz, fuldoklom, ha érintem hullámaid.
Örülsz-Örülök. Szenvedsz-Szenvedek. Megölsz-Megöllek.
Megidézlek, hogy itt légy csillaghulló jövőmnek.
Magammal sem vagyok már millió lélek között,
Rám simul a hófödte lét, árnyékom visszaköszön.
A Hold rejtve lopódzik a csillagtalan égre,
Nesztelen suhan a fázó lelkeket féltve.
Már nem tudom, mitől élek szebben,
Ha megtagadlak, vagy ha
Még szeretlek.

Fridrik