Eleget sírtam

(szomorú vers ’Barganing’ c rész után – Buffy gondolatai)

Néha sírni kezdek éjjel

Amikor csak a hold és az őrület lát

Csak ők a bűniem tanúi

Csak ők láthatnak igazán

Ő egyedül van, és fél

Ő már túl felnőtt hozzám

Én sírok, amíg át nem ázik a párnám

Amíg forró és jeges nem leszek

Amíg a hajam rá nem tapad a piros arcomra

Amíg már nem lesz több könnyem

Néha tudom, hogy miért sírok

Néha nem

Néha érzem őt a közelemben

Néha érzem az egyedüllétem

De nem ez a magányosság tesz vaddá minket

A gyengeségünk teszi, ez fűti tetsünk

Ez készet arra, hogy dolgokat tegyünk

Amiket nem kéne

Mi ez a szenvedély amit a véremben érzek?

Próbálom semmibe venni, de a testem elárul

Semmivel sem érzek többet, és sokkal többet érzek

És csak sírok, remélem ki tudom zárni

A szenvedélyt belül,

Forr bennem

Vágyokozok az élet után

Vágyakozok a halál után

Döntenem kellene -- ismerem mindkettőt

Sírok a párnámon

Könyörgök az álomért

Sírok, csak egyre sírok

És újra szerelembe esek