Karinthy Frigyes: Elôszó
  ------------------------

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Próbáltam súgni szájon és fülön,
  Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

  A titkot, ami úgyis egyremegy
  S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

  A titkot, amiért egykor titokban
  Világrajöttem vérben és mocsokban,

  A szót, a titkot, a piciny csodát,
  Hogy megkeressem azt a másikat
  S fülébe súgjam: add tovább.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Mert félig már ki is bukott, tudom,
  De mindig megrekedt a féluton.

  Az egyik forró és piros lett tôle,
  Ô is sugni akart: csók lett belôle.

  A másik jéggé dermedt, megfagyott,
  Elment a sírba, itthagyott.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  A harmadik csak rámnézett hitetlen,
  Nevetni kezdett és én is nevettem.

  Gyermekkoromban elszántam magam,
  Hogy szólok istennek, ha van.

  De nékem ô égô csipkefenyérben
  Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

  Hiába vártam sóvár-irigyen,
  Nem méltatott reá, hogy ôt higyjem.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Hogy fájt, mikor csúfoltak és kinoztak
  És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

  Mert álom a bûn és álom a jóság,
  De minden álomnál több a valóság,

  Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
  S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

  Én isten nem vagyok s nem egy világ,
  Se északfény, se áloévirág.

  Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
  Mégis a legtöbb: ember, aki él.

  Mindenkinek rokona, ismerôse,
  Mindenkinek utódja, ôse.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Elmondom én, elmondanám,
  De béna a kezem s dadog a szám.

  Elmondanám az út hová vezet,
  Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

  Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
  Itt lent a porban nem tudok beszélni.

  A csörgôt eldobtam és nincs harangom,
  Itt lent a porban rossz a hangom.

  Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
  Emeljetek fel a magosba.

  Egy szószéket a sok közül kibérlek,
  Engedjetek fel lépcsôjére, kérlek,

  Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
  De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

  Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
  Nektek, kiket szerettem,
  Állván tátott szemmel, csodára várván.

  Amit nem mondhatok el senkinek,
  Amit majd elmondok mindenkinek.