140. Dirty girls

Egy szõke vámpírlány üldöztem a temetõben. Semmiképp sem akart kiállni velem, csak szaladt elõlem mint egy nyúl. Annyira nem vámpíri... Rávetettem magam, már majdnem végeztem vele, amikor valaki közbelépett. Bevágott nekem egy jó nagy pofont, és ellökött a vámpírtól. Rövidebb verekedésbe kezdtünk, és semmiképp sem akarta elhinni, hogy én jófiú vagyok. Nekem nem kellett sok idõ ahhoz, hogy rájöjjek õ ki. Jellemzés: bõrgyatya, fekete haj, bociszemek= Faith. Valamivel jobb first contactra számítottam, de már kezdem megszokni, hogy vernek. Aztán szerencsére közbeszólt Buffy, és felvilágosította, hogy csakugyan jó vagyok. És nem õ áll egy vámpír oldalán, hanem a vámpír az övén. Faith csak akkor óhajtotta elhinni, amikor kiderült, hogy a lány akit üldöztem vámpír volt. Rögtön neki is kezdett, és szépen kicsinálta, Buffy és én végignéztük a kis mûsort. Elmagyaráztuk, hogy én már lélekkel rendelkezõ vámpír vagyok, csakúgy mint Angel. De tökre nem hasonlítok ám rá! A pokolba is, Angel unalmas és mindig ugyanaz. Ne hasonlítsanak hozzá!
Aztán elvittük a szállodának kinevezett Summers házba. Az öregfiú és Dawn nem valami szívélyesen köszöntötték. Na igen, Faith sem volt mindig jó kislány, ami azt illeti utoljára amikor összefutottak meg akarta ölni Buffyt. Érthetõ, ha nem látják rögtön szívesen... Csöppet sorstárs a drága. Megnyugtattam, hogy Gilesnak azért nemcsak vele van baja, nem is olyan rég még engem akart megölni. Ez nála tök általános :-) Nem csodálom, hogy belökte, most nem éppen bízik benne, és hogy bennem? Azt még nem döntötte el.
Este nagy volt a buli. Az egész ház zengett a kölyköktõl, én odalent a pincében is ki tudtam volna venni, hogy mit mondanak, ha akartam volna. Csak épp nem érdekelt. Gyerekek, és olyan dolgokról is beszélnek. Én csak pihenni szeretnék egy csöppet, de ebben a ricsajban lehetetlen. Tudjátok, a vámpírfülek…
Aztán hallottam, hogy valaki lesétál a pincébe, és megül egy kicsit a lépcsõkön. Cigarettára gyújtott, én felültem az ágyban, hogy lássam ki az. Faith volt. Hát igen, meg tudom érteni, hogy egy kis csendes magányra vágyott a fenti hajcihõ után. De itt sem talált egyedüllétet… bár Buffy egyszer rég már megmondta, velem jól lehet egyedül lenni. Hülyeség. Megkínált cigivel, és megjegyezte, hogy milyen jó nekem, ugye én annyit dohányozhatok, amennyit csak akarok, nem fenyeget a tüdõrák... Na azért nem csábító az ötlet, sárga fogak az örökkévalóságig... Egészen jó fej a csaj. Az utóbbi idejét a börtönben töltötte, népes lánytársaságban, még jó, hogy most inkább menekül elõlük... Tudod mit? Egészen hasonlít rám. Élete egy részét úgy töltötte, hogy rossz volt, de most újra jó. És szereti a vad dolgokat... Például azokat a láncokat a falról... Amit teljesen félreértett, de lényegében mindegy, lenne valaki, akit szívesen látnék oda láncolva, és tennék vele szép dolgokat... Mesélt nekem a legutolsó pasijáról, aki szívesen látta diáklány ruhában, ostorral... Minden pasi fejében, legbelül csak ez jár? Kötve hiszem. Bár én is megnézném Buffyt... de mindegy. Buffytól is hallotam már cifra dolgokat kislány, nem is gondolnád...
Közben mellém ült, és barátságosan elbeszélgettünk. Úgy döntött, hogy jó fejnek titulál. És mint kiderült, egyszer rég már találkoztunk is. Akkor épp Buffy testében volt, igan, jól emlékszem, egy férfi nem felejti el, ha egy lány ilyeneket mond neki…  

Amikor is megjelent Buffy. Gondolkoztam, vajon zavarja a helyzet? Nem lett volna mit félreérteni, de néha olyan képet tud vágni... Szeretném, ha zavarná.
Kutatást indítottunk egy pasi után, aki papruhában osztja az észt, és vadászjelölteket késel meg, hogy megüzenje a Vadásznak, valamije nála van. És hogy mije? Jó kérdés! Ezt kéne kideríteni. A rögtön támadás mellett szavazok, bármennyit is húzzuk az idõt, kutakodunk, ahogy Giles szerint kéne, nem sok értelme lenne. Megkeressük, elvesszük ami Buffyé és kicsináljuk azt, aki elvette.
Szóval kutakodni indultunk. A két vadász nemsoká meg is találta a búvóhelyet. Egy szép kis szőlőskert, vagy mi a halál… Fogtuk a legerõsebb jelölteket, és támadásba lendültünk. Egy kisebb csapat elõször kint maradt, és vártuk a jelet, hogy mikor mehetünk Buffy után. Nem nehéz kitalálni mi volt a jel: sikoly.
Egy kis terem volt csupán, erõs borszaggal. Szem nélküli ellenek tömegével. Rengetegen voltak, és hát meglehetősen erősek, de kölyökvadászok egészen jól bírták. Aztán megjelent egy fószer, papi szerkóban. A fõellenség, ki más is lenne? És csakugyan nagyon erõs volt, egy egyszerû ütéssel a terem másik végébe küldte Buffyt. Az szépen kiterült, nem is mozdult. Ez már nekem is sok volt! Éreztem, hogy óhatatlanul elõbújik a vámpír arcom, és dühödtem támadom meg. De õ könnyedén lefordított a földre, majd egy hordó borba hajított. Szikráztak a szemeim, és mire magamhoz tértem, már Faith foglalta le. Buffy kiadta a parancsot, miszerint visszavonulás, de sürgõsen! Aki tudott menekült, de volt aki, már nem tudott, és az soha többé nem. A fekete pap megragadta szederkét, és nemes egyszerûséggel kinyomta a szemét. Te volnál, aki mindent lát? Hát kissé megnehezítem a dolgod! Fájdalmasan kiáltott. Gyorsan odarohantam, és Buffyval kitámogattuk a fiút. Szegény Xander... Buffy csak egy pillanatra volt attól, hogy dühödten visszaforduljon, és a papra vesse magát, de megállítottam. Menjük Buffy! Látod, túl erõs...
És menekültünk, az nem is jött utánunk, csupán ennyi kellett neki. Sebzettek és reménytelenek voltunk. Van, aki már nem sose jön vissza. Hibás döntés volt. Hiba. Nem gondoltuk, hogy ilyen erõs lesz...