Teremtés
2004.11.10. 16:46
"Szenvedélyes csókod az életbe hívott engem…
Én a halált adtam neked."
Teremtés
Rózsaszirmokat fújdogál a szél
Vörös rózsaszirmok, vörös, mint a vér.
Szenvedélyes csókod az életbe hívott engem…
Én a halált adtam neked.
De úgy fájt az élet!
Te nem érted!
Minek adtad,
Ha üressé tetted?
Elraboltad szívem
És hiába dobtad utánam
Az hozzádnőtt.
Velem együtt!
És miért kínzol?
Miért hazudsz testeddel?
Miért adod nekem
Ha nem szeretsz?
Elvesztem csókjaidban
Elvesztem benned
És nem találom magam
Én nem változhatok meg!
Véres csókot adtam neked
Olyan gyenge voltál,
Egyszerűen meghaltál…
És mégsem.
Megkóstoltad édes vérem –
Tőled loptam az elébb
És újra kinyílt szemedben
Új vágy kélt.
Más lettél. Olyan, mint én, hogy érezd…
Ember gyilkolás, a vér mámora
Társammá tettelek.
A szabadságot adtam neked.
És te még jobban gyűlöltél engem
Könyörgök, ne haragudj rám!
Magamnak akartam jót
S jobban neked.
De te már nem voltál ugyanaz.
Hiába értem testedhez
Az nem melegített fel,
Jéghideg maradt.
Nem dobogott édes szíved
Levegőt sem kívántál
És jobban bántottál,
Mint éltedben.
Mire elhalt a bosszú a szívedben
Én is elvesztettem tőled kapott életem
A szívem a tiéddel halt,
Bár már egyikünké sem élt rég.
Te meguntad a puszta létezést
A kárhozat ajándékát
S végül napfényre vetetted magad…
Gyönyörűen égtél porrá másodpercek alatt.
Én sírtam a hamvaid felett,
És magamra nem mérhettem
Elég nagy büntetést.
Megöltelek!
Most itt ülök a sírod mellett
-Csupán kődarab, semmiség-
Könnyem nem hoz könnyebülést…
Ma megnézem a napfelkeltét.
Annie Flower
|