138. Story teller

A kicsi Andrewnak új szórakozása van. Reggel kezdett neki - filmet készít. Lekamerázza a mindennapjainkat. Végülis igaz, ha megmentjük a világot legalább tudjuk majd bizonyítani, vagy ha nem, akkor meg nem mindegy? Hadd szórakozzon csak a gyerek, addig is lefoglalja magát. Csak engem hagyjon békén!
Aztán mégis benne voltam egy kis buliban, mindenkiről hozzá illő felvételt akart készíteni. Hát lejátszottam neki, hogy hogyan kívánnám a pokolba az ostoba kameráját. Minden  tökéletesen beállítva, sehol semmi hiba. És ugyan, miért ne? Ez olyan Spike-os. És hadd játszon a kis lúzer. Kíváncsi vagyok, mit fog ebből összehozni. Én benne vagyok!
Nemsokára azonban komolyra fordult a dolog. A suli egyszerűen megőrült. Mindig őrült volt egy kicsit, a pokol szájának mellékhatása, de sosem egyszerre ennyire. Szóval boszorkányos vallatásra fogtuk Andy fiút, mivelhogy ő volt aki először meg akarta nyitni a kaput. Igazán kedves, részletes történeteket mesélt el, de csak nem akart rátérni a lényegre. Azt ezért megtudtuk, hogy nem volt teljesen az ő hibája, az Első is nagyon közrejátszott benne, Warren képében. De megölte a barátját... Én pedig annyi embert öltem... ugyanazért...
Már jócskán leszállt az est, mikor Buffyval, Andrewal és Robin Hood-al elindultunk a suliba. Tényleg teljesen megzakkantak a gyerekek, nem is kicsi vandálokká váltak, ezt megláthattunk amint benéztünk a suliba. Az ajtók, szekrények szétverve, a falak szebbnél szebb firkákkal díszitve, és természetesen nem hiányozhattak a tűzben álló kukák sem. Mint valami nyomortelep háború idején. Mondhatom pompás. De nem is nézelődhettünk sokáig, ugyanis egy rakás gyerek megtámadott minket. És nagyonis erősek voltak! Annyira odavágtam az egyiknek, hogy Buffy még rám is szólt, hogy nehogy megöljem valamelyiket... valami megszállta őket, vagy ilyesmi, nem önmaguk. Ugyan, nem is akartam megölni őket, dehogy, én vagyok a jófiú! Ezt hányszor kell még elmondanom? Bemosok nekik néhányat, de nem ölöm meg őket, és nem is fogom rájukvetni magam, hogy kiszívjam az összes vérüket. Bár van benne némi csáberő...
Amikor egy kisebb nyugi következett Buffy Andrew-val levonult az alaksorba, látszatra határozatlan céllal, de én tudtam, némi könnyre lesz majd szüksége. Én meg a drága igazgató úr maradhattunk fent, őrt állni. Nem mondhatnám, hogy tetszik az ötlet. Ki tudja mi történik ott lent, és Buffy egyedül van, a kicsi lúzer meg majd felveszi videóra, hogy a legjobb minőségben visszanézhessük majd azt. Spike, bolond vagy, a Vadásznak nem lesz semmi baja! Az biztos, hogy nem most, nem itt. De meddig maradnak még lent?
Nem aggódhattam tovább, ugyanis megjelent még néhány bevatíott kölyök, akik teljes erőnkből ránk támadtak. Véres pokol! És arra is meg mernék esküdni, hogy Robin Hood-al valami nagyon nem stimmelt amikor a hátam mögött állt... nem láttam, de egy vámpír megérzi ezt... bántani akart. Na persze, bizonyára tévedek, oké, hogy nem kedveljük egymást, de azért mégis... Én nem döfném hátba. Csak azt éreztem, amint az egyik fiúra súlyt le, persze. Nagy volt a kavar.
Majd egy pillanat, és mindennek vége. Mindenki megmerevedik, megáll, furcsán körbenéz, és gyorsan elhúzza a csíkot. vagyis Buffynak sikerült. Igen, neki mindig sikerül. Ne figyelj az idegesítő kételyekre! Ki tudné legyőzni a legfőbb gonoszt, ha nem Buffy?