136. First date

A temetőben mászkáltam, amikor megláttam Gilest a vadászjelöltekkel. Miután szederék nemrég felvilágosítottak, hogy valószínűleg Giles = Első persze én gondolkodás nélkül rávetettem magam, és megszokásból pofán is ütöttem. Mint kiderült ez hiba volt, ugyanis mindketten a földön kötöttünk ki, aminek ugye nem lehetett volna bekövetkeznie. na persze, megint én vagyok a hibás, csak mert mindent én tudok meg utoljára. Így viszont kiderült, hogy teljesen chipmentes vagyok. Buffyval elmagyaráztuk, hogy tettünk egy kis látogatást az iniciatívásoknál, akik megszabadítottak a kis géptől az agyamban. Az öregfiú teljesen ki volt bukva, fel nem tudta fogni, hogy Buffy miért engedte, miért nem javítatta meg inkább. Hiszen veszélyes gyilkos vagyok ugye, és mostmár abszolúte nincs ami visszafogjon. De Buffy tudta, hogy igenis van. A lelkem. És mostmár szájkosár nélkül sem harapok meg senkit, nem akarok. És Buffy bízik bennem. Hisz bennem. Elhiszi, hogy lehetek jó ember. Jó vámpír. Mint Angel.
A Summers ház zeng a pletykálkodástól. Buffy randizni megy a jóképű néger igazgatóval. Mármint mások szerint jóképű, szerintem nem, re részletkérdés. És tudod mit? Nem haragszom Buffyra, nem fáj. Nem vagyok féltékeny. Nem is lehetek. És úgy éreztem, ezt meg kell mondanom Buffynak mielőtt elindul. Igazán szexy ruhát húzott magára, hát persze, az első randi, ki kell rá öltözni...
Buffy, tudod, én már nem álmodok kettőnkről, nem mondhatom, hogy nem szeretlek, az a legnagyobb hazugság, de nem álmodok többé közös kriptáról, kedves kis kerítéssel... és különben is a fa kerítés nagyon veszélyes...
Ez is hazugság. Még mindig álmodok róla. Néha félálomban a párna sarkát gyűrögetem, és azt hiszem, hogy az ő haját simogatom. De ez semmit sem jelent. Tudom, hogy nem szeret. Hadd élje a saját életét, ne is gondoljon rám!
Buffy azt mondta, nekem is járnom kéne valakivel, mint pl azzal a lánnyal, akivel szeder majdnem-esküvőjére jöttem. Na igen. Kislány, aki izgult a gonosz-keményfiú-vagyok fílingemre. De én már nem az vagyok, és nem akarom.
Csak Buffyt akarom, de nem álltatom magam. Buffy mással randizik. És velem soha nem is randizott.
Andrewt megkörnyékezte az Első. A bolond kis vöröske pedig le akarta hallgatni. Oh, könyörgök, ez a legfőbb gonosz, na szórakozzunk már! Azt hiszed, nem lát át rajtatok? Ha akar, mindent tud rólunk. Egy kicsit csodélkoztam, hogy engem szemelt ki magának. Pedig már kezdtem megszokni, hogy mindenki velem szenyózik. És a múltkor nagyon is bejött... De a kedvenc kis lúzerünk szerint nekem még nem jött el az időm. Ez kezd nagyon nem tetszeni... azért őszintém, nagy dicséret a kicsi Andrewnak, hogy kibírta. Én megöltem, és vámpírt csináltam jó néhány Sunnydalei lakosból. De ő rögtön jelentett a csapatnak. Bár igaz, hogy én akkor gyenge és befolyásolható voltam új lélekkel és rakoncátlankodó chippel, és nem tudtam semmit a főgonosz-dologról... de engem könnyedén becsapott...
Buffy és szederke rndin vannak. Nem mintha különösöbben érdekelne. Mennyire kerül közel az igazgatóhoz? Ez az ő élete, semmi közöm hozzá.
Szederke viszont valószínűleg bajban van. Vagyis szólni kell Buffynak. Persze, megyek, azonnal megyek! Dehát ugye feltalálták a telefont. Hiába, mert az itthon nyugodott. Hát mégis elindulhattam Buffy illata után. Pontosan tudom, hogy mikor merre járt. Azt is tudom, hogy hol állt le vámpírokkal harcolni. Várjunk csak, gyilkolászni randin? Itt valami nagyon nem kóser! De Buffy jól volt. És nagyon is jól érezte magát. Egy csendes, romantikus étteremben voltak, kedves kis flörtölés közben. Oh, milyen szomorú, hogy meg kellett zavarnom ezt a kis idillt... de szederke tényleg bajban van! Én meg féltékeny vagyok, mit tagadjam? Irány a suliba, tudom ott van szeder, hála a vöröske lokalizáló bűbájának. Kocsiba pattantunk, és elhelyezjedtem hátul, ők ketten meg összeültek elöl. Nekem nagyon nem tetszik ez az igazgató úr, van valami ijesztően ismerős benne... nem tudom megmondani, hogy mi az, de rossz érzéseket kelt bennem. vagy csak bebeszélem magamnak, mert Buffyval randizik? Igen, bizonyára. És ráadásul úgy tűnik, nagyon is képben van a dolgokban... Aztán nemsokára abban is képben lett, hogy Buffy munkatársa vagyok. Mégcsak nem is az ex-apsija, csak a munkatársa... Spike, Spike, mit vártál?
Az utolsó pillanatban érkeztünk, erősen megcsapta az orrom szeder vérének a szaga, és annak a szörnyű valaminek, ami közeledik. Nem tudom miféle teremtés volt az a csaj, aki a plafonra kötözte szedert, pont úgy, ahogy annak idején engem, hogy a vérem megnyissa a kaput... a fém tulipánt, jól emlékszem arra gondoltam akkor... Mindenesetre a néger csaj (oh mily meglapő ő is néger volt) szépen kiütött, és nekiállt folytogatni, míg előjött a démoni arcom. Kemény menet volt, de Buffyval végülis lenyomtuk a csajt, aki érzékeny búcsút vehetett a fejétől. Halálában megmutatta az igazi alakját - rondaság.
Buffy pedig rögtön hozzám sietett, és aggódva kérdezte, hogy jól vagyok-e. Jól, köszönöm, és még jobban attól, hogy megkérdezted.
Mag mi harcoltunk az igazgató megmentette szedert, no és szerencsére a kapu sem nyílt ki. Most viszont már tudja, hogy vámípr vagyok, látta az arcomat. Ez majd némi magyarázatra szorul.
Otthon, este, amikor Buffy egyedül ült a kanapém melléléptem. Valamit mondanom kellett neki. Andrewnak megjelent az Első. És megmondta, hogy még nem jött el az én időm. Még nem. De valamikor majd el fog, és akkor nem tudom mi lesz. Újra ölni fogok. Egyszer már sikerült rávennie. Talán megölöm Buffyt. El kéne mennem, nem szabadna esélyt adni, hogy megtörténjen...
De Buffy nem akarta. Nem hagyta, hogy végigmondjam. Nem nézett rám, amikor azt habogta, hogy még nem áll készen arra, hogy ne legyek itt...
Én nem értem, én tudom, hogy mit jelent... De nem akarja, hogy elmenjek, azt akarja, hogy maradjak itt... vele...
És én is ezt akarom. Itt ülni, és belebámulni a megfejthetetlen, gyönyörű szemeibe.