135. The killer in me

Egy időre úgy tűnik el fog csendesedni a Summers ház. Az öregfiú elvitte a vadász-kölyköket néhány napra, végre egy kis nyugi! Mindig nagy a nyüzsi, akkor is hallom őket, amikor egyedül ülök a pincében. Jérkálnak és csacsognak. Ilyenkor nagy hátrány a szuper vámpír-fül... És még én jártam jól, a pince legalább teljesen az enyém, ők meg fönt szorongnak a földön aludva... Nekem Buffy lehozott egy ágyat, azon fekszem, nappal többnyire kikötve. Erős láncokkal kötöztek ki, de meg tudom érteni, néhány napja még könnyedén embereket öltem, és ez akár most is előfordulhat. Veszélyes vagyok. Amikor Buffy nem tud vigyázni rám, mellettem lenni, legtöbbször kikötöz ide. De mit mondjak? Meg tudom érteni.
Amikor végre távoztak az ifjoncok Buffy lejött hozzám. Hát igen, neki is nagy megkönnyebbülés, hogy pár napig csak az övé a fürdőszoba :-) Hiába is szereti őket tanítani, jól is csinálja, azért iszonyatosan fárasztó.
Csak barátságon beszélgettem vele, amikor hirtelen belehasított a fájdalom a fejembe. Néha rámtört már eddig is, de sosem ilyen erősen. Menten szétszakad a fejem! És csak nem hagyott alább, és nem tudtam mást csinálni, csak üvölteni. Intenzív, szaggató fájdalom! De Buffy végig ott ült mellettem, a fejemhez szorította a kezét, és törölközőt tartott a vérző orromhoz, és nem hagyott ott, bármilyen hangosan üvöltöttem is. Annyira hálás vagyok neki ezért, annyira... szeret, kedvel engem annyira, hogy megtegye ezt értem. Vigyáz rám, pedig nem kellene neki. Bár ki tudja, talán csak unta, hogy tőlem zeng az egész ház.
Amikor kissé enyhülni kezdett a fájdalom, és már beszélni is tudtam... teljesen reménytelen voltam. Megőrült a chip a fejemben, és engem is megőrjít. Talán a lelkem miatt is, de ha meggondoljuk, ez csak egy gép az agyamban, és a gépek előbb-utóbb óhatatlanul elromlanak. Hát persze, nem gondolták, hogy ilyen sokáig fogok élni...
Buffy pedig elhatározta, hogy segíteni fog nekem. Felhívta az ex-pasiját, kedvenc pancseránkat. Ki más is tudna megszervezni egy találkát az iniciatívásokkal mint Riley? Azok tették belém ezt a xart, ők majd tudják mi a gond. De persze nem akaródzott neki telefonhoz menni, oh, mily meglepő. Szépen húzták Buffy agyát, mint akik semmit sem tudnak. Közben megint a fejemet hasogatta az az átkozott fájdalom. Változó erősséggel, és nem lehet ellene mit tenni, csak szorítani a fejemet, hogy ne essen darabokra. Nem lehet harcolni ellene, nem lehet egyszerűen kiütni! Ez a legrosszabb az egészben.
És így ment ez egész nap. Néha olyan erősen, hogy a földre döntött, elfelejtettem a külvilágot, és csak... Akkor is ez történt, amikor a vöröske egyszerűen átcsapott numbre uno lúzer Warrenbe. Szépen elrohant, hogy ő majd egyedül elintézi a dolgokat. Ezt csak ő tudhatja.
Én pedig buffyval elmentem az iniciatívába. Mármint oda, ahol azelőtt volt, könnyedén eltalátam oda, ahol nem is olyan régen meglógtam. Oh, véres pokol, hogy nem is olyan régen? Mintha száz évvel ezelőtt történt volna! Minden megváltozott azóta, mint én.
De a csapóajtó még mindig ugyanott volt. Buffyval rögtön le is másztunk a mélybe. Én tényleg el se tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok neki ezért. Nem is tudom miért csinálja.
Amint leértünk állott, nagyon régi hullabűz csapta meg az orrom. Nem is csoda: az utat félig rohadt hullák szegélyezték. Úgy hagytak ott mindent ahogy volt. Halottak díszítik a kapukat. Undorító karácsoníi díszbe vonták a termeket. Függeszkedő halott démonok.
De nem volt minden élettelen körülöttünk. Apró zajokat hallottunk valahonnan a sötétből. Talán valamiféle túlélő lenne? Miért is ne?
Hamarosan meg is láttuk, hogy mi volt az, a zseblámpa gyér fénykörében. De nem figyelhettük meg túlságosan, ugyanis rögttön támadott. Hallottam, hogy odavág Buffynak, de nem tudtam segíteni, mert hirtelen elemi erővel tört rám a fájdalom. Lehullottam a földre, és szorítottam a döngö fejemet, véres csillagokat láttam. Nem igazán fogtam fel, hogy mi történik körülöttem, de Buffy aggódva hajolt felém. És ekkor hatalmas fény járta át a termet, mintha maga Isten jelent volna meg, hogy földöntúli fénybe borítson minket. Oh, de ez csak egy bolond agy pillanatnyi megérzése. Az iniciatívások voltak, és kihírdették, a mi drága Rileynk segítségemre sietett. Miszerint történjék minden úgy, ahogy Buffy akarja. Segítsünk a hidrogénhajú barátjának. na igen. Tudom, ez nem rólam szól, de azért meg kéne köszönnöm neki. Na igen.
Műtőasztalra fektettek, és kívül-belül túrkáltak a fejemben, én meg csak tűrtem, és nem is igazán fogtam fel a tompán lüktető agyammal. Remélem ez tényleg segít. Nem tudom, hogy meddig fogom kibírni ezt... Ha nem jön be, nemsoká tényleg Isten fénye fog ragyogni előttem. Vagy inkább nem. Mi lesz a vámpírral, ha csupán élvezetből is annyi embert ölt? Vajon elég a bűntudat?

a következőt írta: Csehné Szabó Katalin <kata69@vipmail.hu>

Félek. Vajon újra jön? Mi lesz, ha nem
tudok urrá lenni a saját ösztöneimen? Mi lesz, ha bántom Őt? Nem!!! Akkor
inkább a halál! Buffynak nem eshet baja! Már láttam meghalni, még
egyszer nem tudnám elviselni. Inkább tarts láncon vagy pusztíts el. Még
az is jobb, mintha ártanék neked vagy bárkinek. Hogy miért? Ó, drága
kicsi lány!! Tudod, a lélek kényes dolog, pláne, ha van is. És nekem
van. Érted, miattad van.Mert szeretlek, mindennél jobban. 

Ezek az átkozott görcsök! Szétrobban a fejem a kíntól. ...

A pincében beszélgettünk. Egyszer csak elkezdődött. Olyan szörnyü volt a kín, hogy elájultam.
Mikor magamhoz tértem, Buffy hajolt fölém. A szemében aggodalom, a kezében nedves törölköző. A vért törölgette rólam. Jól esik az
aggodalom és a törődés, de a fájdalom újra elsöpör mindent. A tudatomat
is.

Nem tudom mennyi idő telt el. Fájdalom. Égető, szaggató, mindent elsöprő fájdalom. Még mindig a pincében vagyok. Buffy sürün jön le hozzám, időnként megitat. Iszonyúan fáradt és gyenge vagyok.Vicces. Az Első nem tudott így meggyötörni, pedig próbálkozott.
Szeretnék elmenni, mert a frászt hozom a lányokra,de nincs hozzá
elég erőm.A nappali és egy megbeszélés közepébe esek, szó
szerint. By azt mondja, a chip mehetet tönkre. Lehet. Nem hitték, hogy
ilyen sokáig életben maradok. Buffy telefonál, a Vöröskével tanakodik. A lépcsőn ülök, újra kezdődik. Most mintha nem lenne olyan
szörnyü. Jaj, neee... Egyre rosszabb. Ha nem találunk valami megoldást
gyorsan,akkor, azt hiszem, vége lesz mindennek gyorsan.

Byvel a régi Initiative központba megyünk, hátha találunk valamit, bármit, ami segíthet. Sötétség, büz és rengeteg döglött démon. Itt hagyták őket. Hoppá! Az egyik nagyon is eleven. Buffy, jól vagy? Ó, ne, ne most!!Ujabb görcs, összeesek. Az az izé vonszol. Megint elájulok. Buffy térít eszre,de minden ködös. A démonnal végzett, nincs már itt semmi. Vagy mégis?! Még hallok valamit... Hogy Buffynak azonnal döntenie kell? Miről is ... ... Már nincs chip a fejemben. Buffy bízik és hisz bennem. Ha más nem is, Ő igen. Pedig még én sem hiszek magamban.