125. Same time, same place

Hallottam, hallottam, jön valaki, a pokolba, ide nem jöhetsz be, ez nálam van, nem jöhetsz be amig nem engedem meg! Willow volt az. A kis vörös boszi, hát ő meg... mit keres itt? Neked el kéne lenned, rendbehozni magad, miért vagy itt? Mit akarsz? Nem tudom hol vannak Buffyék. Te nem tudod? Miért én tudjam? Mert egy megnyúzott hulla feküdt a földön, bőr nélkül, békésen... Én tudom, drága vöröském ki tett ilyet, te tettél ilyet! Buffy, Buffy te itt vagy? Nem láttalak már azóta... igen, a templom óta, nem láttalak. Szivi, hát tudod te mi az az izzás? Mi valójában? Olyan szép, gyönyörű szó... Buffy? Willow? Most miért hozzám beszéltek? Mind hozzám beszélnek! Ki az aki nincs itt? Nem, én megyek el... Valaki akinek nem kéne itt lennie... én megyek...
Buffy megint visszajött hozzám. Néha olyan józan pillanataim vannak, máskor meg minden értelmét veszti, és nem tudom... nem tudok semmit, én nem tudok élni, kell még idő, még tanulnom kell... még... De most kellettem Buffynak, hát jó, ha akar engem használjon csak ki, avasson csak élő iránytűvé, majd én, én majd mutatom az utat, érzem a friss vér szagát, teljesen megtölt, halványan, erősen, nem tudom, de érzem magam alatt az utat, ők követnek, kellettem nekik, itt vagyok, na, itt vagyok, ott... igen ott van ami kell nektek, megjöttünk. Szederke erre meg, hogy az ott egy szikla... na igen, bőrevő szikla! Ostoba vagy szeder, ostoba, az egy barlang! Meg kell jegyeznem... Őrült vagyok... igen... Neki meg mi a mentsége?
Végszó után elhúztam, na hagyjanak, vissza a pincéba, alaksorba, a suli alatt, a démonok lakóhelyére, a lakóhelyemre. Oda... oda.