123. Lessons

Hallottam, láttam, de nem tudtam... Csak azt tudtam, hogy megyek, és nem tudtam... de visszamentem Sunnydale-be, és minden sötét és fájó volt, és hová menjek? És éreztem, hogy hol vibrál a gonosz, és oda kellett mennem, a sötétségbe, a föld alá, a titokban... oda, igen, oda, ahová mindig is tartoztam... És beszéltek nekem, annyian, összezavarnak, mit akarnak? Aztán mások is idegenek, nem tudom mit mondtak, mit kerestek... Éreztem, hogy jön, hogy közeledik, igen, nem, de ott, Buffy, nálam, lent... De ez még nem megy nekem... ez lassú, és tudom... Nem emlékszem mindenre ami történt! Buffy, miért kérdezed? Tudod, tudod, csak sebhely, begyógyul, én csak... csak ki akartam vágni... halott és nem lüktet és fáj, ott a fájdalom, olyan, mint egy szívdobogás, és... Értem amit mondasz, tudom, ostoba Buffy, ki nem tudja, alakot öltött halottak, talizmánból, igen... Fémesen recseg ez a valami, de tudom, ez valóság, most Buffy nem hozzám beszél, máshoz, hozzám más beszél, de ki vagy te? Buffy, hát itt hagysz, mindig itt hagysz, vele... kivel? Menj már, hagyj már itt egyedül, el a fejembõl... Fáj, éget, ki vagyok én? Azt hitted minden olyan egyszerû lesz? Lélek, semmi, élet az élet, és igen... de nem, ez túl nehéz, túl hosszú. Ki kell mennem, ki innen, fel, a világbe, ugyan, hisz mindig is ide tartoztam, úgy szerettem, ez vagyok én, ez voltam én... De nem, már elkezdõdött, nem lehet kimetszeni, és tudod nem tudom mi fog történni, de amilyen még sose történt... És mi lesz, mi lesz? De lesz valamikor. Csak menj innen, hagyj egyedül, Buffy, tudod ez igazán csak a hatalomért, mindez a hatalomért? Most te beszélsz hozzám, vagy ki beszél hozzám, vagy én beszélek magamhoz? Uralni akarlak mindig is akartalak, mint akkor még... nem, nem... nem értem...