118. Entropy

Összefutottam Buffyval. Épp két eléggé erős vámpír pofáját verte szét. Vámpíri fürgeséggel felugrottam a kerítésre, elhelyezkedtem az oszlop tetején, és félkézzel felemltem a szöszke vámpírt. Könnyedén tartottam, miközben ott vergődött a kezemben. Tudod Buffy, én csak azt akarom, hogy vallj végre be a barátaidnak. Hát olyan nehéz ez? Miért akarsz hazudni? Amíg nekik hazudsz, magadnak is hazudsz, azt hiszed, hogy nem tudom? Neked kell elmondani, nekem sose hinnének. Ugyan, miért is? Én csak a lúzer Spike vagyok, aki reménytelenül belezúgott a Vadászba, ha már meg nem ölheti... Buffy pedig csak megint jól kiosztott, hogy talán mondjam el én, ha annyira akarom...
Aztán legközelebb amikor találkoztunk ő jött hozzám. Valami izé-mütyürkét nyomott a kezembe. Mit akar ezzel? Persze, jól megdumálta neki szederke, hogy bekameráztam a lakását. Oh, persze, és Buffy még hisz is annak a hülye majomnak. Az a pasi utál engem! Azért is engem hibáztatna ha leesne egy kép a falról! És Buffy, nem tudod, én sosem ártanék neked! Soha, soha, nem mondtam még? Megváltoztattál, nem akartam, de ez van. És tudom, hogy te is megváltoztál, igen, ha tagadod is!
Amint leszállt az éj beugrottam a Magicboxba. Anya ücsörgött ott a démon haverjával. Valami kis fájdalomcsillapító kellett volna, talán sok, néha úgy fáj minden, minden... A kedvenc ex-démonunk erre előkapott egy igen jófajta piát. Alaposan beiszogattunk, na igen, ő néhány pohár után teljesen kész lett. Látszik, hogy nem piál annyit, mint én... De azért még ezen a halott testen is fogott valamicskét a pia. Nem sokat, de azért valamennyit igen. Ahogy ott beszélgettünk, ő a szederkéről panaszkodott. Oh igen, meglehetősen aljas volt amit tett vele... na igen, én gonosz vagyok, nekem mindegy, de meg tudom érteni szegény csajt. Miután beleszeretett, megváltozott miatta, hozzá idomult, megőrjítette a szerelmével, őrültem boldog volt, ő otthagyta. Annyira, annyira ismerős a helyzet. Mindent megtennék Buffyért, én tényleg mindent, és ő otthagy engem, hát lehet ennél nagyobb fájdalom? Észrevettem, hogy mennyire hasonlóak vagyunk is mi, Anya meg én. És ő legalább mindig őszinte, ahogy Dru is az volt, nem fogott fel sokat a világból, őrült volt, de mindig önmagát adta. Megmondtam Anyanak, őszintén, ő lenne az egyetlen, akinek a nyakába nem ereszteném a fogaimat ha megtehetném. Azt nem mondhatnám, hogy kedvelem, de nem utálom.
Ő meg kesergett, ott sírt előttem, hogy szederke talán sose szerette annyira, úgy, ahogy ő szerette a pasit. Sosem akart tőle semmit, semmi komolyat. Csak mese az egész.
Úgy éreztem, ez nem fair, ez nem igaz, drága Anya, bolond ez a szeder ha nem tud szeretni egy ilyen nőt... A hajához értem, az arcát simagottam, hihetetlenül remegett a kezem. Ő meg full részeg volt, és észre se vettem, amikor az ajkaink először egymáshoz értek. Aztán magával ragadott a vágy, ő meg a későbbi magát megnyugtatva vázolta, hogy mindez csak azért történik, mert magányos és részeg. De mindegy, mert a dolgok elkezdődtek, én lehúztam róla a felsőt, és a letakarított asztalra fektettem. Szóval csak egyszerűen megtörtént, csak egyszerűen túl akartam lenni Buffyn, ő már nem számít nekem.
Aztán amikor túlvoltunk az egészen, és újra felöltöztünk... Nem akartam ránézni, bántam az egészet, nem, nem akartam, nem kellett volna...
Gyorsan el akartam tűnni. De amint kiléptem az ajtón egy fejsze fogadott, majdnem széjjelvágta a fejemet, az utolsó pillanatban rántottam félre. Szederke volt az. Xander... Igen, nem, én ezt nem... Rögtön leüvöltötte a fejem, hogy ne tagadjam, látta, végignézte az egészet... Nem tudom hogy a pokolba történt, de nem is volt időm gondolkozni rajta, ugyanis jól megcsépelt, miközben azt üvöltözte, miért nem vagy férfi, miért nem verem vissza. Oh, miért nem? A chip haver, az az átkozott chip...
Aztán megjelent Anya és Buffy egyszerre. Anya szederkével foglalkozott. Magyarázott, kesergett, mentegetőzött, nem tudom. Én csak álltam ott, nem néztem senkire, és pocsékol, hihetetlenül pocsékul éreztem magam. Aztán szeder közölte a csajával, hogy undorodik... rá se bír nézni, amiért lefeküdt velem, lefeküdt ezzel a hullával...
És ezt nem bírtam ki, nekem is van becsületem, muszáj volt kimondanom, egyzser muszáj volt... Igen, Buffynak elég jó voltam!
Szeder kitért a hitéből, Buffyra nézett, aki a hallgatásával elárulta, nem hazudok. Szeder meg fogta magát, és elhúzott, maga mögött hagyva mindenkit. Azután Buffy is elment, és én nem akartam fájdalmat okozni neki, nem akarok soha, neki kellett volna elmondani, nem most, nem így, de nem bírtam ki. Oh, ezer véres pokol, erről mind az az idióta majom tehet, az a szerencsétlen balfék szederke. Már épp megmondtam volna a magamét, de Anya lecsitított, és lassan visszament a boltba. Nem néztem utána, csak egyszerűen én is hazaindultam.