Szorítja a szívem a fájdalom,

Sírni akarok és dühös is vagyok

Rád, magamra, az életre...

Engem miért nem értenek meg?

Fáj, mikor reggel felkel a nap

De persze csak titokban.

Fáj, mikor sétálok az úton,

Fáj, de magamban tartom.

Fáj, amikor az iskolában ülök,

Amikor a haverokkal hülyülök,

Még akkor is, ha boldog vagyok

Valahol mélyen ott a fájdalom.

Egyre csak vérzik a lelkem

Nem segít senki sem.

De bolond vagyok, ez az én hibám

Nem merem kinyitni a szám.

Inkább hallgatok, szenvedek

Nem volt soha értelme ennek.

Ez már talán csak megszokás,

De én csak hallgatok, semmi más.

Nem, soha nem fogok beszélni,

Nem fogok segítséget kérni!

Inkább széttöröm a tükröt talán,

És sírva hívom a halált.

Annie Flower