A sötétség leszállt. És a tűz kezdte elveszteni az erejét. Egy apró narancsszín fellángolás szórt szét némi fényt a szobában, visszaűzve a sötétséget a messzi sarkokba. A gyufa lassan kapcsolatba lépett az gyertya elszenesedett kanócával és a gyertya mintha életrekelt volna, tácolt és himtázott Michaela lélegzetével. Hosszú, mély lélegzeteket vett. Az állandó hidegvér volt a legfontosabb. Már hónapok óta képezte magát és a megannyi kisebb célkitűzésnél, kísérletnél elért sikerek után biztos volt abban, hogy ezúttal egy nagyobbal megbírkózik majd. Kinyitotta az ablakot, figyelve ahogy a finom szél elkezd fújdogálni a hálószobájában, és egy mély lélegzettel teleszippantotta tüdejét a tiszta levegővel. Aztán odasétált az ajtójához, és miután megbizonyosodott róla, hogy egyedül van a házban, bezérta; ez mindig fontos lépés volt mielőtt valaki el akarta hagyni fizikai testét. Bár, most nem sétált körbe, hogy ellenőrizzen mindent.

Visszatért az illatosított gyertyája mellé a padlóra; a levendula segített neki ellazulni. Egy díszpárnán ült, úgy, hogy közben átlógott rajta a lába. Direkt a láng fényébe meredt, ez megnyugtatta. Engedte, hogy minden gondolata, aggodalma és nyugtalansága távozzon és félig önkívületbe, álomszerű állapotba került. Tanulva a múltbéli tapasztalatokból, maga mögött helyezte el a díszpárnákat, hogy elkerülje a bonyodalmakat. A padlón feküdt, a szeme vibrált lezárt szemhája alatt, tökéletesen nyugott volt, kizárva az őt körülvevő fizikai környezetet. Hehéznek érezte a testét; nem tudta mozgatni a végtagjait, de ez nem zavarta; akkor nem mozgatja őket.

Michaela tudata felébredt, csak a tudata. Most visszatért arra a bizalmas, élénk szintjére a gondolkodásnak; olyan volt, akár egy tapasztalat, anélkül, hogy megtörtént volna- mivel csak később fog. Jó érzés volt, mintha ez lett volna ez lett volna a helyes irány, ami felé a dolgoknak alakulniuk kellett. Hangokat hallott, amik mindenfelől jöttek; elhangolt zúgás volt. Színes, villogó fénycsíkok önálló robbanásait követték, amik keresztülfutottak a lány szemén. Egy határozott rántás érzése szakította el a fizikai testétől majd egy halk csattanás hallatszott. Nem emelkedett vagy süllyedt; az előírás jelentéktelen volt. Hűvös széláramlat csapta meg a szellemi testét, a testet, amely oly nagyon különbözött a fizikai, valós testétől. Egy meghatározhatatlan alak volt, egy halom energia, egy ködfátyol . Még mindig érezte a láthatatlan kapcsot közte és a fizikai teste közt, de most szabad volt. Teljesen szabad, mehet oda, ahova csak akar.

Extázisba esett, igazi boldogság töltötte be a szívét. Egy Testen Kívüli Tapasztalat a legeslegjobb dolog a világon! Körülnézett a hálószobájában, egészen másként nézett ki, mint csupán egy órával ezelőtt, gömbszerűnek láttott mindent; most belátta a szoba sarkait is. A helységben mindennek megvolt a maga fénye, nyugott szikrázást árasztott. Kifejezetten kellemes volt a mostani átalakulás, és most már a feladatra koncentrált.

Chester. Őt ment meglátogatni. Egy Wicca-körben volt, ami mindig zavarta mágiagyakorlása etikáját. Az etikettel együtt. A Csillag Vázlat egyes számú szabálya: mindig legyen engedélyed attól, akihez látogatni mész. Nem ismerte Chester Benningtont, még sosem beszélt vele. Tudta, hogy helytelen dolog így betörni valaki szférájába, de a vágy, hogy szemtől szemben láthassa túl erős volt ahhoz, hogy felülkerekedjen rajta. A poszterek a szobája falain csak még inkább csábították. Emellett, a szándékai a lehető legtisztességesebbek voltak. Csak látni akarta, ahogy éli az életét, esetleg megérinteni a kezét; a kezei mindig is bűvös hatással voltak rá. Nem áll szándékában berontani Chester privát életébe; ennél sokkal jobban tisztelte. Nem akarta meglesni zuhanyozás közben, vagy amíg öltözködik- bár lehet, elkerülhetetlen baleset lett volna

Állandóan rajta járt az esze. Számolatlan interjút látott már vele, ott volt a koncertjein. Közelről ismerte az energiáját. Próbálta átvenni a ritmusát. Magamögött három őt figyelő alak mozgott; ők a vezetői voltak. Engedte magát elfogulttá válni Chester irányában. Nem számított, a világ mely pontján volt a férfi; a távolság nem érdekelte, bármerre járt, mellette akart lenni. Úgy érezte a lány, hogy hihetetlen sebességgel száguld, megmerülve, megmártózva a tájakban, amerre járt. Egy másodpercre a hullámok felett volt, a következőben már messze hátrahagyta őket. Aztán a táj felett repkedett, a táj felett, ami minden pillanatban változott: városok, legelők, erdőségek, és hegyek. Egyenletesen lassított, az elvont, ködös alakja megváltozott, ahogy csökkent a sebessége.

Az előtte lévő kép a középpontba került. Egy ház előtt állt, amit Chesteréként ismert. Érezte a férfi energiáját, közel volt. Egy ideig körözött a ház körül, meg-megerősítve ösztönös érzését; Chester odabennt volt. Keményen harcolt az izgatottsággal ami erőt vett rajra; ez visszavihette volna a lányt önmagához. Belépett a házba, a bőre bizsergett; az otthonában lenni, még közelebb vitte a Michaelát Chesterhez. A konyhából hallott hangokat, és követte ezeket. Ott, előtte, ő állt. A konyhaszekrénnyle szemben állt, zöldségeket szeletelt. Fényes kötényt viselt és közben ezt kiáltotta: “Ma nincs kibas*zott csirke!!!” Ez ravasz volt, gondolta Michaela, különösen miközben látta, hogy egy csirkemellet készít . Ritmusosan kloffolta a húst, és valami búgást hangolt, Michaelának nem tűnt fel. Michaela ködszerű teste megdermedt. Figyelte, ahogy szakszerűen szeleteli és aprítja a zöldségeket egy nagy konyhakéssel. A napfény minden alkalomal, ahogy felemelte megcsillant rajta, és megbabonázta a lányt. Aprította a zöldségeket, szeletelte a csirkét, majd odament a nagy gáztűzhelyhez. A fazekat a tűzre helyezte, elkezdte főzni a húst, és közben még mindig hangolta a zúgást. Michaela elindult felé, Chester felé a válla fölött hátrasandított. Ott semmit nem látva, megvonta a vállát és folytatta a főzést. Michaela a férfi kezeire nézett, elérte, finoman hozzáért. Chester ismét összeráncolta szemöldökét. Megfogta a kezeit, gyengéden, de határozottan, végigfutottak az ujjai a férfi bőrén. Szerette a kezeit, olyan szemléletsek voltak. Chester, érezve, hogy valami végigfut a kezén, hirtelen a mellkasához rántotta őket, miközben barázdák jelentek meg szemöldöke és homloka környékén. Végülis megrázta kezeit, motyogott valamit magában és folytatta a kőzést. Jóval több lélekjelenléte volt bárki másnál, mint akiket Michaela ezelőtt meglátogatot ily módon.. Talán különleges hajlama ez, gondolta.

Chester épp elkezdett tálalni, amikor a bejárati ajtó becsattant.

"Hello, édes!" kiáltotta

"Mmmm, jó illatokat érzek" válaszolta Samantha. Bement a konyhába, a kezei tele voltak a bevásárlószatyrokkal - letette őket a konyhaasztalra.

"Vettél valami szépet?"

"Ja és... kaptam neked is egy kis dolgot” ő az utolsó megjegyzést a fülébe suttogta, majd a karjával körülfogta a derekát és megpuszilta a fülcimpáját. Chester megfordult arccal felé és összezárultak ajkaik a szűk ölelésben. Michaela nem támogatta Samantha és Chester kapcsolatát, amikor meglátogatta őt. Nem szerette ezt. Nézni a képeket kettőjükről gyakran feldühítette és ez volt az élő show. Ez mindig mérgessé tette. Feltöltötte egy kicsit magát, új energiákat hívott elő a mélyről (magyarul pihent egy kicsit -a fordító), és közelebb lépett oda, ahol Chester főzött. Összeszedte minden energiáját egy üres tányérra összpontosította, majd leküldte azt a padlóra, ahol az összetört. Chester és Sam felugrottak a zajra és így felbomlott az ölelésük. Chester gyanakvó pillantást vetett a sok törött darabra a földön. Biztos volt benne, hogy a tányér nem volt nagyon a pult szélén, így nem eshetett csak úgy le.

„Különös” tűnődött.

„Mi olyan különös egy összetört tányérban?” kérdezte Sam, amikor lehajolt egy szemétlapáttal, hogy felsöpörje a darabokat.

„Ez elég távol volt a szélétől, szóval nem pottyanhatott csak úgy le”

„Talán meglöktem a szatyrokkal, vagy valami ilyesmi. Ne felejtsd el, ez csak egy tányér”

„Én olyan különösen éreztem magam az elmúlt fél órában…. Mintha valaki itt lett volna velem” ismerte be Chester.

„Talán van egy szellemünk!” nevetett Sam. A nevetésének hangja idegesítette Michaelát és megint összpontosította az energiáját egy tál gyümölcsre a pulton. A tál megtaszította Samanthát és elkezdte ütni a fejét. Ő elkezdett sírni a fájdalomtól és a meglepetéstől. Chester tátott szájjal állt és nézte a „horrortálat”. Látta, ahogy mozgott az edény amerre akart és ahogy landolt a feleségén. A saját két szemével látta. Lehajolt és felsegítette Samet a földről. Samanthának egy púp nőtt a bal halántékán, ami már akkorára nőtt, mint egy tojás. Chester egy csomag fagyott babot vett ki a hűtőből és a púpra tette. Sam megrezzent a fájdalomra, még mindig meg volt egy kicsit zavarodva.

“Le kéne ülnöd” tanácsolta Chester, aggodalommal teli hangon.

Michaela nem tudta állni, hogy nézze, ahogy Chester a karjaiban ringatja Samet, mintha egy játékbaba lenne, vagy valami ilyesmi. Michaela őrjöngött. Akkorát fújt, hogy erős szél támadt a szobában. Chester és Sam szeme kitágult a rémülettől. Michaela gyűjtött még erőt és ráirányította a tárgyakra a házban; képekre Chesterről és Samről, amik nekiütköztek a falnak, majd leestek; a kicsi csecsebecsék a világ körüli utazásról a földön törtek szét, a szeszes üvegek kiömlöttek a szőnyegre, nagy sötét foltot hagyva. Chester felállt ülő helyzetéből, még mindig a karjaiban tartva Samanthát. A szemei vadak voltak és vörösek a könnyektől, tükrözve felháborodottságát.

“Mit akarsz?!” ordította kétségbe esetten. Az elkeseredettség a hangjában, megállította Michaelát egy percre. Michaela ránézett Chesterre és egyben magába is nézett, hiszen mindig figyeli őt, hallgatja őt, ír róla és álmodik róla. Most pedig bántja őt, a könnyei mindent elárultak neki. Mért tette ezt? Ő a legjobb szándékkal jött, nem azért, hogy őrjöngjön a házában, megbántva Chezt és Chez feleségét, néhány idegesítő dolog miatt. Azonnal mennie kell, vissza kell térnie a fizikai valóságba: a testébe.

Gyorsan visszaszívta a szelet, óvatosabban és finomabban, majd visszatért földi alakjába a hálószoba padlójára. Kinyitotta a szemét és kancsalított. Az elméje még mindig friss volt tele azokkal a dolgokkal, amit tett… de ott csak azok a dolgok voltak, amiket nemrég tett. Minden más elveszett: a neve, a kiléte, a gyerekkori élményei, minden. Teljesen elveszett lett, nem tudta, hogy hol van. Lassan felemelkedett és átölelte a térdét a mellkasa előtt. Több órát várt arra, hogy az emlékezete visszatérjen. De az nem tért vissza. Nem volt neve, se semmije. Az egyedüli dolog, amire vissza tudott emlékezni, az a rettegés Chester hangjában és a fájdalom a szemeiben.… ez újra meg újra lejátszódott benne, mert semmi más nem volt a fejében, amire visszaemlékezhetett volna.

A gonosz tett visszaszállt az elkövetőre… sokszorosan.