Titkokat suttog az éj


Hol van a fűszeres illat, ami hajdan
a friss fűből áradt bátortalanul?
Hol a szellő lágy zúgása, ami halkan
átölelt, ringatott? Most minden kifakul,
akár a gyémántos csillagok az égen
mikor elsápadnak egy csípős hajnalon...
Áttetsző lesz minden a kéretlen fényben.
Én sem látok már, csak utam tapogatom:
az éjszaka gyermeke vagyok; sötét szült,
puha és bársonyos sötét, a Hold alatt,
a színezüst út az erdőn nekem készült
egy langyos estén és reggelig ott maradt.
Mikor járhatok majd azon az ösvényen,
és meddig maradok még az ébrenlét foglya?
Még nem tudom, hogy ki és honnan jön értem
és visz vissza álmomba kezemet fogva.
Haza akarok menni. Nekem otthonom
az álom-éjjel. Gyere, ülj mellém, mesélj...
Szeretlek, mert hogyha szavaid hallgatom:
mintha ősi titkokat suttogna az éj.